Megkarcolták a Note20 Ultra újfajta védőüvegét

Ezúttal a Samsung aktuális csúcskészüléke feküdt Zack Nelson kése (és öngyújtója) alá. A műanyag Note20 gyötrése még várat magára.

A korábbiaknál is szívósabb védőüveggel rukkolt elő a Corning pár hete, és azt is lehetett tudni, hogy a Samsung Galaxy Note20 Ultra veti majd be először élesben. Így is lett, és mivel a JerryRigEverything YouTube csatorna minden kütyütesztet a Mohs-féle keménységi skálához passzoló vésőszett bevetésével kezdi, hamar választ kaphatunk arra, hogy karcállóbb lett-e a Gorilla Glass Victus az elődjénél.

Nos, bár a védőüveg állítólag négyszer ellenállóbb a karcokkal szemben, az üveg azért üveg, állítja Zack Nelson, és a Note20 Ultra előlapja éppúgy a hatos keménységű vésőtől karcolódik meg némileg, illetve a hetestől mélyebben, mint az elődé. Ennek ellenére lehetséges persze, hogy a Victus ellenállóbb a Gorilla Glass 6-nál, csak közel sem annyira, mint a zafírüveg mondjuk a HTC U Ultra előlapján. De legalább azt elmondhatja magáról a csúcs Note 20, hogy a hátlapja nehezebben karcolódik a simánál, lévén valami belsős gebasz folytán az utóbbi plasztik kivitelt kapott.

A Note20 Ultra hajlításpróbája
A Note20 Ultra hajlításpróbája (forrás: Zack Nelson) [+]

Zack az olcsóbb felett emiatt még nem tört pálcát, ehelyett a Note20 Ultra S Pen tollát roppantotta darabjaira, hogy megnézze a belső komponenseit, amiből akad jó pár. Ezt követően a teljesen felesleges öngyújtólángos hevítés jött, ám sokakat inkább a hajlításteszt érdekel, és spoiler: a félmilliós telefon üvegszendvicsbe fogott fémváza meg se nyikkant a határozott kettétörési kísérlet során. Ez mindenképp örvendetes, de azért nem árt a telefonon hagyni a képernyővédő fóliát és a jócskán kiálló hátlapi kamerarendszert tokkal védeni.

Hirdetés