Hirdetés

Minden eddiginél ellenállóbb a Gorilla Glass új generációja

A Corning bejelentette a Gorilla Glass 6 utódját, sorban a hetedik verziót, de a számozással felhagytak.

Hirdetés

A Corining bejelentette a Gorilla Glass legújabb fejlesztését, ami ezúttal nem csak egy számot, hanem igazi nevet is kapott. A Gorilla Glass hetedik generációja Victus néven kerül forgalomba és minden tekintetben kétszer nagyobb ellenállóságot mutat. A minden tekintet pedig a karcállóságot és az ütésállóságot jelenti. A laborteszteken egyenetlen, durva felületre ejtik a készüléket, illetve vizsgálják, hogy milyen erő szükséges látható karcok kialakításához, majd ezek után mennyit bír, mire eltörik.


[+]

A Victus túléli, ha két méterről arccal előre betonra ejtjük, ami nagyjából megfelel annak, amikor telefonálás közben kiesik a kezünkből. A Gorilla Glass 5-nek körülbelül 80% esélye volt, hogy ne törjön rommá 1,6 méterről, a konkurencia alumínium-szilikát üvegei pedig átlagosan már 0,8 méteres eséstől elhaláloznak. A karcállóság is kétszer jobb, mint az előző generációs megoldásé, amit Knoop keménységteszttel sikerült igazolni. A Victuson 8 Newton terhelésnél még csak kisebb karcok jelennek meg, a valóságban persze ritkán karistoljuk gyémántheggyel a kijelzőt.

A Gorilla Glass Victus a Corning szerint nem lesz drágább, mint a Gorilla Glass 6 és elsőként a Samsung készülékeiben tűnhet fel.

Azóta történt

  • Fehérben pózol a Note20 Ultra

    A szolid körítés még inkább kiemeli a méretes hátlapi kamerarendszert. A Note20 Ultra lehet az első Galaxy Gorilla Glass Victus üveglappal.

  • Ne ülj rá a OnePlus Nordra!

    Természetesen a hátsó párnázásától és csontozatától függ, mennyire sérül meg a középkategóriába visszatérő OnePlus telefon, de azért nem árt vigyázni rá.

Előzmények

Hirdetés