Megérkezett a ZTE PF200 és N910

A Huawei mellett a ZTE is szeretne kitörni a kisebb haszonnal kecsegtető alsó kategóriából, éppen ezért már tavaly bejelentette, hogy a felsőbb mezőny meghódítására készül. Úgy tűnik, hogy a kínai gyártó idén sem tudta megvárni a Mobile World Congress kezdetét, hiszen alig egy héttel előtte leleplezte a középmezőny felsőbb bugyraiba szánt ajánlatait. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó ZTE PF200 igazi érdekessége a GSM és 4G LTE hálózati támogatás lehet, mely mellett 4,3 hüvelykes, 540x960 képpontos kijelzőt, 8 megapixeles fő és 1080p felbontású előlapi kamerát, DLNA és MHL támogatást, NFC modult és egyelőre ismeretlen típusú 1,2 GHz-es processzort kapott. A szintén frissen bemutatott ZTE N910 valószínűleg az Egyesült Államok és Ázsia számára készült, hiszen 4G LTE mellett CDMA és EV-DO hálózati támogatással bír, mely mellé 480x800 képpontos kijelzőt, 5 megapixeles fő és 2 megapixeles előlapi kamerát, valamint 1,5 GHz-es processzort kapott. Az Android ICS alapokon nyugvó jövevények piaci premierjének időpontja egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

  • ZTE Tania - A Windows Phone 7 Blade-je

    Ki más gyártotta volna le a piac legolcsóbb Windows Phone 7-es készülékét, ha nem a ZTE? Terítéken a Tania, mely akár néptelefon is lehet.

  • ZTE Arizona - árbajnok

    A ZTE Arizona jelenleg az egyik legolcsóbb androidos telefon. Megnéztük, milyen kompromisszumokra kényszerülünk a kedvező árért cserébe.

  • ZTE Skate - kínai csapásmérő eszköz

    A ZTE Blade a piac messze legjobb ár-érték arányú készüléke (volt). Most újabb csapást mérnek a piacra, megjött a Skate.

Hirdetés