Hirdetés

Máris érkezhet az LG G Watch 2

Hirdetés

Érdekes pletykák kaptak szárnyra, alighogy megjelent ugyanis az LG G Watch a Google Play Áruház kínálatában, máris a utódjáról beszélnek egyesek. A The Korea Times értesülései szerint ugyanis már az idei IFA kiállítás alkalmával bemutatkozhat az utód, melynek nem túl meglepő módon egyelőre a G Watch 2 nevet adták.

Máris érkezhet az LG G Watch 2

A megjelenés persze eléggé kétséges, ugyan a G Watch tesztelése során mi sem ájultunk el a terméktől, aligha lehet elképzelni azt, hogy a dél-koreai vállalat máris nyugdíjba küldené az első generációs modelleket. A forrás mindenesetre arra mutat rá, hogy a második változatban már egy LG által gyártótt OLED panel szolgálna, a belső erőforrást viszont még mindig a Qualcomm biztosítaná, hiszen az Odin még nincs kész arra, hogy bármilyen eszközben felhasználásra kerüljön. Akárhogy is, az LG nagyon komolyan veszi az okosórák piacát, ami szükséges ahhoz, hogy a Samsung Gear szériát, vagy a rövidesen érkező Apple iWatch szerkezetet maga mögé utasíthassa.

Azóta történt

Előzmények

  • LG G Watch - minden kezdet nehéz

    Az Android Wear platform még nagyon friss. Egyelőre három olyan modellről tudunk, ami ezt használja, ezek közül az LG termékét kaptuk rövid időre kölcsön.

  • LG G3 - mindent a szemnek

    Csúcsmodellel jelentkezett az LG. A G3 több szempontból úttörő, de ennek ára van nem csak anyagilag, hanem bizonyos részletmegoldások kapcsán is. Mindezzel együtt is egy remek okostelefon.

  • LG L90 - ellentétek a családban

    Apró eltérések vannak az LG G2 mini és az L90 között. Ezek az LG szerint forintosíthatók, az L90 ugyanis olcsóbb ketyere, de pár dolog hiányzik belőle, amit házon belüli vetélytársa megkapott.

  • LG G Flex - igazi atléta

    A dél-koreai gyártó termékének hat hüvelykes OLED kijelzőjét felülről lefelé hajlították meg, az eredmény pedig elképesztő lett, ráadásul az üzemidő átlagon felüli és a rendszer is villámgyors.

Hirdetés