A China Mobile a hivatalos Webio csevegőoldalán is megerősítette a Lumia 920 közelgő premierjét, mely kapcsán néhány különös részlet is napvilágot látott. A TD-SCDMA hálózatokhoz átalakított finn csúcsmodell ugyanis nem Snapdragon S4 Plus MSM8960, hanem Snapdragon S4 Pro MSM8960T processzor köré épült, melyben a Qualcomm leggyorsabb grafikus gyorsítója lapul. Az Adreno 320 mag a nemzetközi változatokban elérhető Adreno 225 gyorsítóhoz képest közel háromszoros sebességnövekedést ígér, vagyis ezúttal nem csak a burkolat kisebb átszabását jelenti a szolgáltatóspecifikus modell. A Kína saját fejlesztésű 3G rendszerivel való kompatibilitás miatt a Nokia természetesen mindenképp eltérő processzor használatára készül, vagyis egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az idei sorozatából a kínai variáns lesz a legerősebb. A jövő év elején természetesen már Európában is elérhetőek lesznek az első négymagos processzorral szerelt Windows Phone 8 mobilok, melyek között pletykák szerint már Full-HD kijelzős ajánlatok is szerepelni fognak.
Lumia 920 – Snapdragon S4 Pro processzorral
Azóta történt
-
Lumia 920 – a túlélő
A Lumia 920 ugyan nem a strapabíró mobilok között landolt, mégis könnyedén túléli a kalapácsütéseket és azt is, ha egy autó halad át rajta.
-
Alumínium utódot kap a Lumia 920?
A Nokia „Catwalk” belső néven fejlesztett Windows Phone 8 csúcsmodellje várhatóan polikarbonát helyett fémes külsővel büszkélkedhet.
Előzmények
-
Windows Phone 8 rendszerbemutató
Kipróbáltuk a Microsoft mobil operációs rendszerének legújabb változatát: a WP8 okosabb és szebb lett.
-
Lumia 820 és 920 reklámfilmek
Az európai premierrel együtt kezdetét vette az új Lumia sorozat televíziós reklámhadjárata.
-
Élő közvetítés a Microsoft sajtótájékoztatójáról
Kid's corner, data sense és Jessica Alba: a Microsoft hétfőn indította útjára a Windows Phone 8-at.
-
Lumia 820 és 920 – darabokra szedve
A Nokia Windows Phone 8 duójának belső szerkezeti felépítése is napvilágra került.

Aktív témák
- Horgász topik
- BMW topik
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Milyen notebookot vegyek?
- Poco F7
- ricsi99: 6. Genes alaplap tündöklése.. kontra MS/Zintel korlátozásai.(Mehetnek a levesbe)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- World of Tanks - MMO
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Leminősítik az S26 Ultra zoomkameráját
- További aktív témák...