Hirdetés
A Tronsmart egy feltörekvő kínai márka, elsősorban telefonos kiegészítőkkel foglalkoznak, egy csomó terméküket már mi is bemutattuk, hiszen van a kínálatban fejhallgató, Bluetooth-hangfal, vezeték nélküli töltő, külső akkumulátor és egy csomó egyéb apróság is, ami itthon is érdeklődésre tarthat számot, hiszen a Tronsmart elsősorban elég jól eltalált ár/érték aránnyal hívja fel magára a figyelmet.
A jelek szerint ennél több figyelemre vágyik a cég, ezért megnyerték maguknak Luis Suárezt, aki hivatalosan a márka nagykövete lett, noha a kiadott sajtóanyagból az égvilágon semmi nem derül ki abból, hogy ez mit jelent a gyakorlatban, mindenesetre egy csomó fotón látható az átszellemült Suárez, ahogyan Tronsmart eszközöket használ.
A Tronsmart azt nyilatkozta, hogy azért választották az FC Barcelona csatárát erre a posztra, mert sok a közös a hozzállásukban és a motivációjukban és bíznak benne, hogy ezzel a Tronsmart szélesebb körben ismert lesz az európai fogyasztók számára is. Az biztos, hogy teljesen függetlenül Luis Suáreztől a márka termékeit a május 13-án esedékes Veletech kiállításon meg lehet majd nézni és ki lehet majd próbálni.