Az Intel hosszú évekig tétlenül nézte az okostelefonok piacának felfutását, majd az elképesztő siker láttán óriási kapkodással próbálta meg visszaszorítani az ARM-alapú rendszerek térnyerését. Az egymagos Atom processzorok a chipgyártó fürgének nehezen nevezhető grafikus megoldásaival azonban egyáltalán nem váltak sikeressé, így az Intel végül a gyártástechnológiai fölényét bevetve és a grafikus magok licencelésével próbált szerencsét. A négyszálas futtatásra képes új Atom processzorok bemutatásával együtt az Android 4.2.2 Jelly Bean platform fejlesztői változatának forráskódja is kiadásra került, mely a felhasználó igényei szerint indításkor akár a Microsoft Windows 8 operációs rendszerének futtatását is lehetővé teszi. A vegyes módú működés kizárólag Intel processzoron lehetséges hiszen az ARM-alapú megoldások kizárólag a „lebutított” Windows RT rendszereket képesek futtatni, míg az Intel processzorok a korábbi Windows alkalmazásokkal való teljes kompatibilitás mellett képesek megbirkózni a Microsoft új platformjával is.
Intel – Jelly Bean és Windows 8
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
ASUS mobil Intel alapokon
Atom-meghajtású okostelefon leleplezésére készül a tajvani gyártó.
-
Galaxy Chat – Jelly Bean frissítéssel
Néhány régióban már elérhető a teljes QWERTY gombsorral szerelt Samsung készülék Android 4.1 frissítése.
-
Intel Silvermont – háromszoros száguldás
Az Atom processzorok új generációja háromszoros számítási teljesítménnyel és esetenként akár ötször alacsonyabb fogyasztással büszkélkedhet.
-
Notebook-táblagép invázió várható
Az Intel szerint ötven Haswell alapokon nyugvó hibrid modellekkel készülnek gyártópartnerei.
Előzmények
-
MWC2013: érintőkijelző és billentyűzet Windows 8 alapokon az LG háza táján
Az LG standjánál tapogathattuk meg a H160 névre hallgató táblagépet, melyhez klaviatúra is kapcsolódik, valamint teljesértékű Windows 8-as gépként is használható.
-
Windows 8 mobilon dolgozik az i-mate
Asztali dokkoló segítségével teljes értékű számítógéppé alakítható Windows 8-alapú okostelefonon dolgozik az i-mate.
-
Jelly Bean – 13 százalékos piacrész
A kezdeti stagnálást követően gyorsítópályára állt a Google új platformjának térhódítása.
-
Windows-alapú mobillal készül az ASUS
A Microsoft asztali operációs rendszere köré épülhet az ASUS egyik következő generációs PadFone öszvére.

- Milyen program, ami...?
- Home server / házi szerver építése
- Facebook és Messenger
- Apple MacBook
- Milyen egeret válasszak?
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- EAFC 25
- Gaming notebook topik
- Megszellőztette az új EPYC generációt az AMD
- Kicsomagolták a Vivo X Fold 5-öt (videó és fotók)
- További aktív témák...