Az Audio-Tecnica, szokásához híven 2015-ben is kilátogatott a berlini IFA kiállításra, ezúttal egy fokkal komolyabb standdal jelentek meg, mint tavaly ilyenkor, a lenti képen látható, hogy még egy csendes szobával is készültek, ami a kiállítás zajában kifejezetten nagy ajándék. Ebben a szobában a pro audio termékek voltak, a hagyományos, bakelit lemezjátszó- asztali erősítő és high-end fejhallgató (újdonság híján az ATH-AD-2000X-et hozták ki ismét) láncok végighallgatása után visszatértünk a földre és megnéztük, hogy a mobilos vonalon mikkel jött elő a gyártó.
A zajszűrős fülhallgatók kipróbálására igazán jó felületet adott a kiállítás, ha valami nem képes igazán jól izolálni a nem kívánt zajokat, az itt kiderül. Szerencsére ilyesmiről nem számolhatunk be, még a belépőkategóriába eső ATH-ANC33IS is bőven elegendő arra, hogy egy hangos környezetben is értékelhető minőségű zenét hallgassunk. Az említett fülhallgató AAA elemekkel működik, de már elég régóta piacon van, fülhallgatók közül abszolút újdonsággal nem is találkozhattunk.
A lenti fotón már egy frissebb készülék látható, nem a lejátszó érdekes a képen (ami egyébként egy nagyon kellemes hangzásvilágú PonoPlayer), hanem az alatta látható DAC/erősítő, ami egy AT-PHA100. Erősítőként nagyon egyszerűen működik gyakorlatilag bármivel, ami jack csatlakozón adja ki magából a hangot, hiszen egy AUX kábellel gond nélkül képes felerősíteni az analóg jeleket. Ezt tökéletesen megtette egy HTC One segítségével, viszont sajnos a DAC részét OTG kábel hiányában nem tudtuk kipróbálni, pedig kifejezetten kíváncsiak lettünk volna rá.
Több érdekességet láttunk az Audio-Tecnica standján, alaposabb próbatételre viszont ott nem jutott lehetőségünk, reméljük, hogy hamarosan kapunk belőle tesztkészülékeket, hogy részletesebben is be tudjunk számolni az új eszközökről.