Hirdetés

ICS frissítés tavalyi LG modellekre

Az LG 2011-es okostelefon palettájának Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítéséről eddig is egymásnak tökéletesen ellentmondó információkat közölt a gyártó, hiszen pár régióban megerősítette, máshol pedig tagadta az új szoftver érkezését. Sajnos az LG vezetősége sincs igazán a helyzet magaslatán, hiszen a homályos közlemények nem sokat segítenek a kételyek eloszlatásában. Annyi már biztosnak tűnik, hogy a kanadai részleg nem tervezi az Optimus 2X frissítését, ám a szingapúri divízió hivatalos Facebook oldala szerint az Optimus 2X, az Optimus Black, az Optimus 3D, az Optimus LTE és a Prada is megkapja a rendszerfrissítést. A kisebbik dél-koreai cég központi részlege egyelőre nem erősítette meg a firmware más régiókban történő kiadását, mindenesetre az egyértelművé vált, hogy technikailag lehetséges a tavalyi modellek ráncfelvarrása is.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Fotókon a négymagos Optimus G

Kamerák előtt pózolt a kisebbig dél-koreai cég első négymagos Snapdragon Krait processzorral

LG Optimus G – a csúcsragadozó

Négymagos Snapdragon Krait processzorral, 4G LTE hálózati támogatással és 4,7 hüvelykes True HD IPS kijelzővel érkezik az LG idei csúcsmobilja.

LG Optimus 2X – ICS alapokon

Dél-Koreában debütált a piac első kétmagos okostelefonjának Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítése.

Előzmények

Az LG is bivalyerős óriásmobillal készül

Négymagos Snapdragon S4 processzorral és 4,7 hüvelykes True HD IPS megjelenítővel szerelt mobilon dolgozik az LG.

LG blog: Optimus LTE II beharangozó

Negyedik generációs Snapdragon lapkakészlettel, HD felbontású kijelzővel, LTE-támogatással és 2 GB RAM-mal felvértezett telefont mutatott be az LG.

LG: Ötmillió LTE okostelefon

A kisebbik dél-koreai gyártó ezidáig több mint ötmillió 4G LTE hálózati támogatással rendelkező okostelefont dobott piacra.

ICS frissítést kap az Optimus 2X?

A korábbi visszakozás ellenére mégis úgy tűnik, hogy az LG tovább vizsgálja az Optimus 2X Ice Cream Sandwich frissítési lehetőségeit.