Kamerák előtt a Honor Magic V3

Modellkedésre adta fejét a világ legvékonyabb hajlítható kijelzős készüléke címre hajtó telefon.

Bár a Honor maga is elég részletes anyagokat osztott meg a Kínában hamarosan bemutatásra kerülő Magic V3-ról, a gyártói képanyag szigorúan a hátlapra szorítkozik. Hála viszont egy kínai forrásnak, a Weibo közösségi felületen keresztül kikerült pár fénykép, melyen látható az elülső kijelző, illetve a belső kijelző is.

A július 12-i kínai premier előtt így lehullt a lepel arról, hogy a Magic V2-ben látott arány és forma nagyon nem változik. Ez nem feltétlenül gond, méreteit és formáját tekintve a V2 kényelmesnek számít a kinyitható mobilok között külső és belső kijelzőjén egyaránt. A zsanér feletti hajtási gyűrődés ugyanakkor továbbra is megmarad, jól látható a képeken, ahogy megtörik rajta a fény.

[+]

Nem rejti a Honor a kijelző alá az előlapi és belső kamerát sem, a hátlapi kamerák elrendezésén és hardverén viszont jelentősebb változtatást eszközöl, és olybá tűnik, érkezik a Magic6 Pro nagy felbontású periszkópos képalkotója. A teleobjektív a pletykák szerint itt is 3,5x-ös optikai nagyításra lesz képes, így viszont szinte biztos, hogy a legvékonyabb hajlítható címért folyó versenyben nem a kamerakörnél mérik majd a készülékház vastagságát.

[+]

Egyéb várható specifikációk között a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3-as SoC, akár 16 GB RAM és 1 TB tárhely, 5000 mAh-s akkumulátor és 66 wattos vezetékes gyorstöltés szerepel. Vezetékmentes töltés érkeztéről nincs egyelőre szó, a többi adat pedig nagyon hasonló a V2 által kínáltakhoz, így valószínűleg a kamerára és az új dizájnra helyezi majd a hangsúlyt a Honor. Az már látható a fényképeken is, hogy a Magic V3-nál is minimum két választási lehetősége lesz a vásárlóknak a hátlap anyagát (üveg, mű bőr) illetően.

[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés