Hirdetés

Honor blog: A Honor Vision már saját OS-t kap

Egy ideje már lehet hallani arról, hogy a Huawei-csoport a saját gyártású rendszerchipek után teljesen belsős fejlesztésű operációs rendszerrel is készül, alapjait tekintve pedig már szinte mindent tudunk a Hongmeng, vagy globális nevén Harmony OS-ről, arra azonban kevesen számítottak, hogy ennyire gyorsan érkezik kézzel fogható eszköz is, ami már ezzel lép piacra. A Honor a Huawei 2019-es fejlesztői konferenciáján (Huawei Developer Conference), Kínában mutatta be első ilyen termékét, ami egyelőre még nem egy okostelefon, hanem egy okosképernyő, hagyományosabb nevén televízió.

George Zhano, a Honor elnöke elmondta, hogy azért érdemes az okosképernyő nevet használni, mert a Vision a ma ismert okostévék funkcionalitásán is bőven túlmutat, információmegosztó, irányító és eszközkezelő központként is funkcionál egy okosotthonban. A Honor Vision 55 hüvelykes változatban lesz elérhető, és LED háttérvilágítású LCD képalkotási eljárásra épül, nem mellékesen 4K-s és HDR-képes, a cég állítása szerint 94%-os kijelzőaránnyal bír a három oldalt kávamentes kialakításnak köszönhetően.

Rendszerchip-szempontból a Honghu 818 lapkakészlet került bele négymagos (két ARM Cortex-A53 és két ARM Cortex-A73) processzorral és szintén négymagos Mali-G51-es IGP-vel, az utólagos képjavításra pedig rengeteg beépített algoritmust tettek hozzá elérhetővé, ilyen a Super-Resolution (alacsonyabb felbontású kép felskálázása), a Noise Reduction (zajcsökkentés), a Dynamic Contrast Improvement (dinamikus kontrasztszabályozás), az Auto Color Management (automatikus színkorrekció) és a Local Dimming (sötét területek háttérvilágításának állítása). A beépített kékfény-szűrő a TÜV Rheinland minősítésével ellátva garantálja, hogy valamelyest kevésbé lesz hosszútávon káros a szemnek.


[+]

Érdekességnek nevezhető a pop-up camera, amit a mobilokból már megismert mesterséges intelligencia támogat, de itt nyilván nem a szelfikészítés meg az általánosságban vett fotózás lesz hangsúlyos, sokkal inkább az arcfelismeréssel aktiválható tartalmak, a videóhívások, illetve a test mozgásának követése, a gesztusvezérlés. Ha az eszköz a talpán áll, használaton kívül automatikusan a képernyő mögé húzódik a kamera, ha falra szereltük, akkor 10 fokkal lefelé fordul. Adatkommunikációs téren HiSilicon Hi1103 csúcslapkát kapott, akár 1,7 Gbps letöltési sebességgel, természetesen 2,4 és 5 GHz-s frekvencián is.

A beépített Family Note funkciónak köszönhetően a Honor Vision intelligens kijelzője 600 millió képet tud fogadni csupán 20 másodperc alatt a felhasználók mobiltelefonjáról, a Huawei Share fájlküldő szolgáltatás segítségével. Az okosotthonos funkciókat a gyártó által fejlesztett, de nyílt, tehát bármilyen gyártó számára hamarosan elérhető HiLink-szabványra képes eszközökkel érhetjük el, ezzel kapcsolatban nyilván többet fogunk tudni a következő hónapokban.


[+]

Távvezérlő eszközként természetesen mobilunk vagy tabletünk is szolgálhat, akár műsorok keresésére, amit aztán a Honor Vision játszik le, ez a Magic Link, de hagyományos képernyőmegosztás is került bele Miracast vagy DLNA-alapon, 1080p-s maximummal. 2/16 GB-os strandrad és 3/32 GB-os Pro változatban lesz elérhető, nemzetközi árai körülbelül 150-200 ezer forint körül alakulnak, hazai elérhetőségről még nem tudunk semmit.

Előzmények