Hirdetés

Hivatalos közleményt adott ki az LG a V30 kamerájáról

Az LG sehogy sem bírja ki, hogy ne közöljön folyamatosan információkat a bemutatásra váró csúcskészülékükről. Tegnap még csak egy sejtelmes előzetes utalt arra, hogy a V30 kiemelkedő kameraképességekkel szándékozik megjelenni, nem mellesleg végre a készülék neve is hivatalossá vált a plakáton való megjelenéssel. A gyártó tehát azt sejteti, hogy az augusztus 31-én bemutatásra kerülő V30 filmforgatásra is alkalmas lesz. Ma, többek között ezt részletezték egy sajtóközleményben.


[+]

Az LG bejelentette, hogy "a V30 fog rendelkezni a világ legnagyobb rekeszértékű és a valaha volt legtisztább lencsével szerelt kamerával". Mármint nyilván a mobilos szegmensben. A kettős kamerarendszer főszenzora f/1,6-os apertúrája valóban a legnagyobb a jelenleg forgalomban lévő, illetve bemutatásra váró készülékek között. Az f/1,6-os lencse 25%-kal több fényt képes átvezetni, mint a hivatkozott f/1,8-as értékű, a piacon viszont létezik f/1,7-es blendével szerelt szett is, például a Samsung Galaxy S8 és Galaxy S8+, nem mintha ez változtatna a tényeken, csak árnyalja a képet.


[+]

Az optika is speciálisnak ígérkezik: az úgynevezett Crystal Clear üveglencsék számottevően több fényt képesek átereszteni és nagyobb színhűséget reprodukálni. A kameramodul elvileg 30%-kal kisebb fizikai méretű lesz, mint a V20 esetében, és 30%-kal alacsonyabb mértékű lencsetorzítást ígérnek a képszéleken a széles látószögű szenzor esetében. A lézeres fókusztámogatás és az optikai képstabilizátor természetesen marad.


[+]

A készülék kialakítása viszont tényleg hasonlít a konkurencia csúcsmodelljeinek megoldására, a képek alapján a V30 elhagyja a V10-zel bevezetett másodlagos kijelzőt a 18:9-es (vagy 2:1-es) képarányú megjelenítő érdekében, viszont 6 hüvelykes panellel dolgoznak. Ami lehetséges, hogy egyedi érintésvisszajelzési technológiát is integrál majd. A Business Wire tette közzé az LG Electronics megállapodását az Immersion Corporationnel, ami fejlett haptikus technológiákat biztosít. A mechanikus ingerre érkező elektromágneses válasz speciális visszacsatolást adhat a kijelző érintésekor, például fizikailag érzékelhetővé teszi a virtuális billentyűket. Az Immersion TouchSense technológiájának alkalmazását nem részletezték, az együttműködés viszont aktív a két gyártó között.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés