Hamarosan érkezhet a Redmi K30 Pro

Főleg hardveresen hozhat meglepő fordulatot a mobilpiacon az új Redmi, ha tényleg rövid időn belül ad Snapdragon 865-öt, elérhető áron.

Hirdetés

A Redmi K30 (amit Indiában egyébként Poco X2 néven fognak árulni) valószínűleg már önmagában is felrázza az állóvizet, hiszen elsőként ad 5G-t a középkategóriában, sőt, bőven 100 ezer forint alatti áron, miközben belefért egy kellemesen erős Snapdragon 765G rendszerchip, egy 64 megapixeles, Sony IMX686-szenzorra épülő főkamera egy 8 megapixeles ultra széleslátóval, továbbá jutott bele NFC, kétcsatornás GPS, infra, oldalsó ujjlenyomat-olvasó, illetve egy kameralyukas, IPS technológiájú Full HD kijelző, 6,67"-en.


[+]

Várhatóan a Pro változat is magáénak tudhatja majd a fenti előnyöket, viszont hardveresen nagyon elhúzna a mezőnytől: állítólag Snapdragon 865 kerül bele 8 GB RAM-mal, miközben nyilván olcsóbb lesz, mint a fővonalas csúcsmobilok, amik ugyanezt a 2020-as felsőkategóriát képviselő Qualcomm chipet kapják. Állítólag 4700 mAh kapacitású akkumulátorra és 33W-os gyorstöltésre számítani, mindkettő előrelépést jelentene a normál K30-hoz képest.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Redmi

Azóta történt

Előzmények

  • Xiaomi Mi 9T Pro - tizenegyes!

    Egyre terebélyesedik a Mi 9-es széria, aminek kedvező árazású csúcsán nyilván a Mi 9T Pro áll. Jelenleg egy Snapdragon 855-tel és a legfrissebb Androiddal tud többet a Mi 9T-nél.

  • Redmi Note 7 - nota bene

    Nem mintha a Redmi 7 ne lett volna elég erős ajánlat, de a Redmi Note 7 így is magasan felülmúlja. Nyilván egy kicsit többe is kerül, ami még mindig ritka kedvezőnek minősül a képességeit tekintve.

  • Xiaomi Redmi 5 Plus - új forma, régi erősségek

    18:9-es képarányra váltott a Redmi sorozat, az 5 Plus pedig külsőben, összeszerelésben, takarékosságban és kijelzőben is magabiztosan hozza a minőséget.

Hirdetés