Az 5,3 hüvelykes megjelenítővel szerelt Galaxy Note tavaly szeptemberi leleplezését követően meglehetősen szkeptikus hangvételű elemzéseket lehetett olvasni a pénzügyi elemzőktől, hiszen a hasonló XXL-es próbálkozások közül a Dell Streak 5 is csúfos bukásnak bizonyult. A Samsung „táblamobilja” azonban sokkal pozitívabb piaci fogadtatásban részesült, melyet egyrészt a jóval kompaktabb kialakításának, másrészt az átlag okostelefonoknál sokkal erősebb műszaki felszereltségének köszönheti. A dél-koreai cég legfrissebb beszámolója szerint a készülékből az elmúlt 10 hónap során több mint 10 millió példány talált gazdára, mely egyértelműen jelzi a mega-mobilokban rejlő piaci lehetőségeket. A jelentős mérföldkő elérése után a Samsung hamarosan egy frissített változatot is bemutat majd, mely a pletykák szerint már 5,5 hüvelykes HD megjelenítőt kínál azonos méretben, mely mellé a piaci trendeknek megfelelően immáron négymagos processzor dukál.
Galaxy Note – túl a tízmillión
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
Újabb fotón a Galaxy Note 2
Ezúttal várhatóan valóságos modellként bukkant fel a Samsung túlméretezett okostelefonja.
-
Bemutatkozott a Galaxy S DuoS
Európában rövidesen piacra kerül az eredeti Galaxy S kissé visszametszett, ám két SIM kezelésére alkalmas változata.
-
Galaxy Note II – hivatalos kedvcsináló
A jövő heti Samsung Unpacked előtti hajrában debütált a Galaxy Note II ízelítő videója.
-
Galaxy Note II – mi változott?
Berlinben mutatta be legújabb táblamobilját a Samsung, mely minden paraméterében az előzetes pletykákat követte.
Előzmények
-
Négymagos okostelefonok viadala
Ringbe szállnak az idei nagyágyúk, a négymagos processzor és a HD felbontású kijelző alapfelszereltségnek számít a mezőnyben.
-
Galaxy S III – univerzális keresés nélkül
A dél-koreai gyártó legújabb szoftverfrissítése már a Galaxy S III nemzetközi változatából is kiirtotta az egyesített keresést.
-
Samsung Galaxy S II LTE - galaktikus sebesség
Új külső, új hardver, 4G támogatás, ezt kínálja nekünk a Galaxy S II egyik változata, amit nálunk is lehetne árulni.
-
Samsung Galaxy S Advance - ívelt rókabőr
Kívül-belül a már meglévő Galaxy modellek elemeiből építkezik az S Advance, ami kellemes készülék, csak nem biztos, hogy szükség van rá.

- Trollok komolyan
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Csíkszélességben verné az Exynos 2600 a Snapdragon 8 Elite 2-t
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Autós topik
- iPhone topik
- Gurulunk, WAZE?!
- Egérpad topik
- További aktív témák...