Hirdetés

Frissítési körkép a Motorolától

Tegnap a Google bejelentette az Android legújabb főverzióját, az 5.0 Lollipopot, emellett pedig a Motorola csúcskészüléke, a Nexus 6 is debütált. Az amerikai gyártó viszont nem feledkezett meg a korábban piacra dobott telefonjairól, így most közleményben tudatta, mely mobilok kapják majd meg a nyalókás szoftverfrissítést. Ugyan a pontos időpontok még nem ismertek, az nagyon jó hír, hogy a Motorola számos készülékére elérhetővé teszi majd a legújabb Android rendszert, bár az eddig is jellemző volt, hogy a vállalat nem hagyta faképnél saját eszközeit.

A lista a következő: Motorola Moto X (első és második generáció), Moto G (első és második generáció), Moto G 4G LTE, Moto E, Droid Ultra, Droid Maxx és Droid Mini. Az egyértelmű volt, hogy a közép- és felsőkategóriás termékeiket frissíteni fogják az amerikaiak, ám a belépőszinten versenyző Moto E naprakész szoftverezése példát mutathat más vállalatok számára. Reméljük nem kell majd sokat várni az 5.0-ra egyik masinánál sem, és ismerve a Motorola sebességét, a nyalókás rendszer heteken belül kiadásra kerülhet.

Azóta történt

  • Droid Turbo – maximum a maximumon

    Snapdragon 805 processzorral, 5,2 hüvelykes QHD kijelzővel, 21 megapixeles kamerával és hatalmas akkumulátorral érkezik a Motorola Mobility vízhatlan csúcsmobilja.

Előzmények

  • Motorola Moto E - olcsó-E vagy?

    Kiválóan sikerült a Moto X, árgyilkos a középkategóriás Moto G, most pedig a filléres kategóriában alázná meg a piacot az újabb Google-mobil, ami itthon továbbra sem kapható.

  • Motorola Moto X - kézről-kézre

    Már éppen azt gondoltuk, hogy a Google kirántotta a csávából a Motorolát, amikor az egészet jól eladták a Lenovónak. Ettől még a Moto X saját kategóriája egyik legjobbja.

  • Motorola Moto G - nekünk is kéne

    Egy hibája van: nem lehet itthon kapni. Pedig slágertermék lehetne belőle azon az áron, amennyiért boldogabb helyeken kínálgatják, mert nagyon rendben van.

Hirdetés