A Maemo Linux alapú, hagyományos gombsort nélkülöző Nokia N920 létezéséről már a QWERTY billentyűzettel szerelt N900 hivatalos bemutatását megelőzően is lehetett hallani, ám ezúttal egy állítólagos fotón is felbukkant, mely közel sem biztos, hogy eredeti, bár maga a formaterv hihetőnek tűnik. A 4,13 hüvelykes, 800x480 képpontos kapacitív érintőkijelzővel szerelt üdvöske pletykák szerint már Maemo 6 operációs rendszerrel a fedélzetén érkezik, ám a valóságban sokkal hihetőbbnek tűnik a kezelőfelület nagymértékű átszabása, mely multitouch bevitelt és függőleges használatot is biztosít majd. Más téren nagy változásra nem igen lehet számítani, legalábbis a pletykák szerint az N920 elődjéhez hasonlóan 600 MHz-es ARM Cortex-A8 processzort, 5 megapixeles autofókuszos kametát. WLAN, GPS és sztereó Bluetooth modult, HSDPA átviteli képességet, microSDHC kártyával bővíthető 32 GB belső memóriát és 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet kapott. A készülék létezését egyelőre hivatalos források nem erősítették meg, így a hivatalos bemutatkozásának időpontja sem ismert.
Fotón a Maemo alapú Nokia N920?
Azóta történt
-
Késik a Nokia N900
Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a finn gyártó első Maemo 5 alapú telefonja november előtt nem kerül a boltok polcaira.
-
Megkezdődött a Nokia N900 szállítása
A finn gyártó első Maemo Linux alapú telefonja hamarosan a boltok polcain is elérhető lesz.
-
Nokia Nseries: 2012-től kizárólag Maemo alapokon
A finn gyártó multimédiás készülékeiben a Symbian platformot teljes egészében felváltja majd a Maemo Linux.
-
Jövő héten érkezik Firefox Mobile RC
Jövő héten érkezik a Maemo 5 alapú Nokia N900-ra szánt Firefox Mobile böngésző végleges változat előtti utolsó kiadása.
Előzmények
-
Nokia N900 és a 3D játékok
A Maemo Summit alkalmával 3D játékokat futtatott és YouTube videókat is lejátszott a Nokia N900.
-
Maemo 6 multitouch támogatással
A Nokia Maemo 6 alapú eszközei már multitouch képességgel is rendelkező kapacitív kijelzővel érkeznek.
-
Újabb videón a Nokia N900
A finn gyártó hatperces videóban mutatta be a Meamo Linux alapú Nokia N900 böngészőjének működését.
-
Nokia: Maemo modellek szolgáltatói igények szerint
A finn gyártó hivatalosan is cáfolta a Maemo Linux alapú N900 szolgáltatói testreszabásának tiltását.