Hirdetés
Habár a Maemo 5 alapú Nokia N900 kétség kívül egy hatalmas tudású készülék, a kijelzőjét és kezelőfelületét már a bemutatást követően is számos kritika érte. Az első és legfontosabb, hogy a mai csúcsmodellek számára a 3,5 hüvelykes rezisztív érintőkijelző használata már nem tűnik túl jó választásnak, pláne mivel a kategória legtöbb képviselője – akárcsak a Nokia internettáblái – bőven 4 hüvelyk feletti megjelenítővel rendelkeznek, melyek már a kevésbé pontos bevitelt kínáló kapacitív megjelenítők esetén is kényelmes használatot biztosít böngészés során is. A másik komoly probléma, hogy a Nokia N900 szinte minden funkciója kizárólag fektetett nézetben érhető el, egészen pontosan csak a híváskezelés megoldott függőleges állapotban, vagyis a legtöbb funkció sajnos kétkezes manővert igényel, mely sokak számára nem túl vonzó megoldás. Az UMPC portál értesülései szerint azonban a Maemo 6 bevezetésével a multitouch kapacitív érintőkijelzők támogatása és a hagyományos egykezes használat is megoldható lesz. A kiterjesztett valóság (AR – Augmented Reality) alkalmazásokkal kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a finn óriás, de annyit tudni lehet, hogy az N900 a digitális iránytű hiánya miatt nem lesz használható ilyen megoldásokhoz.