Nokia Nseries: 2012-től kizárólag Maemo alapokon

Hirdetés

A Nokia jelenleg két zárt és két nyílt platformot használ készülékeiben, melyek közül a Series 30 a legolcsóbb mobilokban, a Series 40 az alsó-középmezőnyben, a Symbian a középső és felső árszegmensben, míg a Maemo Linux az internettáblákban és egy a csúcskategóriás mobiltelefonban teljesít szolgálatot. A Londonban megrendezett Nokia N900 sajtórendezvény során a gyártó arról is beszélt, hogy a multimédiára kiélezett Nseries termékcsalád 2012-re már kizárólag Maemo alapú modelleket fog tartalmazni, melyek feladata az asztali számítógépekhez hasonló felhasználói élmény és számítási kapacitás biztosítása lesz.

A számos korábbi pletykával ellentétben a gyártó egyáltalán nem kívánja mellőzni a Symbian platformot, csupán más célközönség számára kínálja elsősorban az Eseries, Xseries és középkategóriás készülékeiben. A Nokia szóvivője kiemelte, hogy a Symbian platform ma már az alacsonyabb árszegmenseket is sikeresen meghódította. Elég csak megemlíteni a Nokia 5800 XpressMusic mintájára elkészített, szintén érintőkijelzős 5230 készüléket, mely a bevezetés pillanatában is alig több mint 50.000 forintért elvihető kártyafüggetlenül. A Maemo és Symbian körüli spekulációkat persze egyelőre nem szabad teljesen komolyan venni, hiszen a termékpaletta a felhasználói igények figyelembevételével folyamatosan változik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Symbian vs. Maemo

    A Nokia igen óvatosan kezeli a Symbian platform leváltása körüli pletykákat.

  • Nokia Symbian^4 látványtervek

    A Symbian Foundation oldalán már elérhető néhány kép az év végén érkező platform tervezett kezelőfelületéről.

  • Qt Beta Maemo 5 fejlesztőknek

    Elérhető a több platfomra történő fejlesztést leegyszerűsítő Qt fejlesztőkészlet Maemo 5 kompatiblis változata.

  • IDC: A Symbian marad a piacvezető

    Az IDC elemzése szerint a következő négy év során sem változik a Symbian piaci helyzete, ám az Android komoly erősödésnek indul.

Előzmények

Hirdetés