A China Mobile alig néhány hete kezdte meg az Apple készülékeinek forgalmazását, ám úgy tűnik, hogy a szolgáltató egyedi adatátviteli technológiájának támogatása kissé problémásra sikeredett. A kizárólag iPhone 5s és 5c számára kiadott iOS 7.0.5 javítócsomag a fenti hiba javításán túl csak apróbb ráncfelvarrásokat tartalmaz, így az inkrementális frissítés mindössze 35 MB letöltését igényli. Pletykák szerint a kaliforniai vállalat rövidesen kiadja majd a platform 7.1-es verzióját is, mely a tavalyi Mobile World Congress során leleplezett autós üzemmódot is aktiválni fogja.
Elérhető az iOS 7.0.5 javítócsomag
Azóta történt
-
iOS 8 – fókuszban az egészség
Az idei iPhone sorozat az aktív életstílust és az egészség megőrzését helyezheti a középpontba.
Előzmények
-
Rekord negyedévet zárt az Apple
A karácsonyi negyedévben összesen 57,6 milliárd dolláros árbevételt tudott felmutatni az Apple.
-
iOS 7 – négyből három készüléken
Két hónap alatt az iOS készülékek tulajdonosainak 73,8 százaléka döntött az Apple új operációs rendszerének telepítése mellett.
-
Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete
Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.
-
Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni
Az iPhone 5 újdonsága külsőre nem sokat változott, de erősebb hardver, fejlettebb kamera, valamint egy Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó került bele.

Aktív témák
- Milyen egeret válasszak?
- Építő/felújító topik
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Philips LCD és LED TV-k
- Borderlands 4
- Fotók, videók mobillal
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Nintendo Switch 2
- sellerbuyer: Milyen laptopot vegyek? Segítek: semmilyet!
- Milyen asztali médialejátszót?
- További aktív témák...