Hirdetés
Az Android-alapú készülékek esetén a jövőbeli rendszerfrissítések elérhetősége mindig erősen kérdéses, hiszen néha az új verziók hardveres előírásai nehezítik meg a váltást, máskor pedig pénzügyi okok miatt nem éri meg a gyártóknak egy-egy olcsóbb vagy kis szériában elkelt modell támogatása. A Google telefonos platformja kapcsán ennek megfelelően jól megfigyelhető a széttagoltság és az új kiadások lassú térnyerése. Úgy tűnik azonban, hogy az egyszerűbb átállásnak és olcsóbb Nexus modelleknek köszönhetően, a Jelly Bean változat egy hónap alatt 2,7-ről 6,7 százalékra tudta növelni részesedését, vagyis a trend mindenképp gyorsulónak tűnik. Az egy éve bemutatott Ice Cream Sandwich felfutása továbbra is folyamatban van, hiszen 25,8-ről 27,5 százalékra nőtt a részaránya, miközben a két évvel ezelőtti Gingerbread lassan csökkenő tendenciát mutat az 54,2-ről 50,8 százalékra csökkent relatív részarányával. Az Android-alapú okostelefonok fele tehát továbbra is a 2.3-as változat köré épül, így a fejlesztőknek még mindig erre érdemes optimizálni alkalmazásaikat, mely természetesen a platform újabb változataival is kompatibilis.