Michael Dell több alkalommal is elismerte, hogy az Android-alapú Streak sorozat egy tévedés volt, így annak folytatására vagy újraélesztésére nem kerül sor. Steve Felice, az egykoron világelső PC-gyártó kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Reuters számára arról beszélt, hogy cége ma már megértette, hogy a vásárlók számra a teljes ökoszisztéma legalább annyira fontos mint maga a hardver és éppen ezért nem született eddig egyetlen igazi iPad rivális sem. A Streak sorozat bukása ellenére a Dell várhatóan még az év vége előtt visszatér a táblagépek piacára, ám ezúttal jóval óvatosabb taktikát követve, jóval körültekintőbben fognak eljárni. Felice egyelőre nem nyilatkozott az új táblagép operációs rendszeréről, de annyit azért elárult, hogy jónak ítéli a Windows 8 felületet. A vezérigazgató-helyettes rávilágított arra is, hogy az új internettábla nem elsősorban a vállalati szektor számára készül, de a tervezéskor az ez irányú felhasználás előkészítésére is nagy hangsúlyt helyeznek.
Dell táblagép Windows 8 alapokon?
Azóta történt
-
ViewSonic: Android és Windows 8
A ViewSonic idén a Google és a Microsoft platformja köré és igyekszik táblagépeket építeni.
-
Kiszivárgott a Dell első Windows 8 táblagépe
Intel Atom processzor és Windows 8 operációs rendszer köré épülő táblagéppel készül a Dell.
Előzmények
-
Windows 8 táblagépek „Clover Trail” processzorral?
ARM mellett Intel-alapú Windows 8 internettáblákkal is készül az Acer és a Lenovo .
-
Dell: Android helyett Windows 8
A Dell vezetője szerint az Android nem versenyképes a táblagépek piacán, de a Windows 8 az lehet.
-
Windows 8 táblagépekkel készül a Dell
A Dell World 2011 alkalmával megerősítést nyertek a Windows 8-alapú táblagépekkel kapcsolatos pletykák.

Aktív témák
- PlayStation 5
- Nők, nőügyek (18+)
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Az Intel mindent feltesz az Intel 14A node-ra
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- OLED TV topic
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- További aktív témák...