Michael Dell, a Dell elnök-vezérigazgatója a Web 2.0 Summit alkalmával cége táblagépes stratégiájáról beszélt, mely során a jelenlegi piaci helyzetet is górcső alá vette. Az internettáblák piacát jelenleg nagyjából az Apple iPad jelenti, hiszen egyetlen gyártó és egyetlen platform sem tudott ezidáig komoly eredményeket felmutatni. Michael Dell szerint az Android rendszer nem igazán szerepelt jól az elmúlt évben és egyelőre nem is tűnik úgy, hogy a helyzet jelentősen megváltozhatna, így cége sokkal inkább a közelgő Windows 8 mellett teszi le a voksát. A DigiTimes értesülései szerint a Dell mellett a HP is a Microsoft új platformját kívánja használni táblagépeiben, melyek várhatóan 2012 harmadik negyedévében, a Windows 8 premierjét követően kerülnek piacra.
Dell: Android helyett Windows 8
Azóta történt
-
Háromszorosára nőtt a táblagépek piaca
Az elmúlt negyedév során több mint tizenhétmillió internettábla talált gazdára.
-
Samsung táblagépek Windows 8 alapokon
A nagyobbik dél-koreai gyártó is Windows 8 alapokon nyugvó táblagépekkel készül.
-
Dell táblagép Windows 8 alapokon?
A Streak sorozat kudarcából tanulva lép újra az internettáblák piacára az év végén a Dell.
Előzmények
-
Apple iPad 7,85 hüvelykes kijelzővel?
A jelenleginél kisebb iPad kijelzők próbagyártásába kezdett az LG Display és az AU Optronics.
-
Windows 8 táblagépekkel készül a Dell
A Dell World 2011 alkalmával megerősítést nyertek a Windows 8-alapú táblagépekkel kapcsolatos pletykák.
-
Windows 8 táblagépen dolgozik a HTC
Qualcomm processzor köré épülő Windows 8 táblagép piaci bevezetését tervezi a HTC.
-
Windows 8 táblagépek PC alkalmazások nélkül
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 8 alapokon nyugvó internettáblák csak az új Metro alkalmazások futtatására lesznek képesek.

- Samsung Galaxy Watch8 - Classic - Ultra 2025
- Fűnyíró topik
- Ilyen lesz a Nothing Ear (3)
- QNAP hálózati adattárolók (NAS)
- RAM topik
- iPhone topik
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- További aktív témák...