Csúszik a OnePlus One premierje

Hirdetés

Az idei csúcsmodellek közül az egyik legizgalmasabb ajánlat minden kétséget kizáróan a tavaly decemberben alapított OnePlus első készüléke, melynél ugyan létezik erősebb processzorral és nagyobb felbontású kijelzővel szerelt készülék is, ám ár/érték arányban meg sem közelítik azt. A 269 eurós áron kínált OnePlus One egyelőre kizárólag meghívásos alapon érhető el, ám később közvetlenül is rendelhető lesz, bár erre még egy kicsit várni kell. A Cyanogen Mod által szállított operációs rendszer – sok más platformhoz hasonlóan – OpenSSL biztonsági hibával küzd, ám a gyártó úgy döntött hogy a javítócsomag megérkezéséig inkább nem dobja piacra a készüléket. A titkosított adatátvitel feltörésének lehetősége biztonsági szakértők szerint igen komoly kockázatot rejt, így ha a késés nem is túlságosan jó hír, de mindenképp megéri várni a biztonságosabb firmware érkezésére.

Azóta történt

Előzmények

  • Ezért nem készült fémből az LG G3

    A dél-koreai vállalat dizájnfelelőse szerint jóval drágább és nehezebb lett volna a fémbe burkolt okostelefon.

  • OnePlus One frissítés érkezett

    Számos hibajavítással és apróbb finomítással érkezik a OnePlus első készülékének CyanogenMod 11S szoftverfrissítése.

  • A OnePlus One vonzó áráról

    A kínai cég első embere a rendkívül nyomott ár részleteiről árult el néhány érdekes információt.

  • OnePlus One – 269 eurótól

    Méretes Full HD kijelzővel, sztereó JBL kihangosítóval, f/2 fényerejű optikával felvértezett Sony kamerával és Android 4.4 KitKat alapokból építkező CyanogenMod 11S operációs rendszerrel érkezik a OnePlus megnéziumba burkolt prémium készüléke.

Hirdetés