Hirdetés

Cortana – hangalapú aktiválással

A Windows Phone 8.1 platform részeként került bemutatásra a népszerű Halo konzoljátékok Cortana nevű szereplőjét idéző személyi asszisztens szolgáltatás, mely az Apple Siri megoldásához hasonlóan az élő szóban adott szabad formátumú utasítások elvégzésére hivatott. A hangfelismerő rendszer aktiválásához jelenleg még egy érintőgomb lenyomása szükséges, de rövidesen már erre sem lesz szükség. Marcus Ash, a Windows Phone platform termékfelelőse nemrég a Twitter oldalán is megerősítette, hogy csapata gőzerővel dolgozik Cortana passzív hangalapú aktiválásán, mely így mely így a telefon érintése nélkül egyetlen paranccsal elindítható lehet.

A rendszer a Google Now „OK, Google” vezényszavas elindításához hasonlóan folyamatosan figyelné a mikrofon jeleit, ám ez közel sem egyszerű feladat. Ash szerint a legnagyobb kihívást a háttérzaj jelenti, mely mellett természetesen az akkumulátort lehető legkevésbé terhelő megvalósítás is kritikus jelentőségű. A Moto X folyamatosan aktív hangfelismeréséért például egy külön chip felel, mely csak a megfelelő vezényszó felismerésekor aktiválja a jóval magasabb fogyasztású központi vezérlőegységet.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés