Magyar cégek segítenek kivezetni minket a hagyományos autózásból

Az óriási változások előtt álló autóipar erőviszonyai átalakulnak, az új érában pedig kicsiny hazánk is komoly tényezővé válhat.

Az AImotive, a Commsignia és az NNG közös sajtóeseményén jártunk, ahol az autóipar jelenlegi átalakulását leginkább a Nokia-iPhone párhuzammal próbálták szemléltetni, ezzel alátámasztva, hogy nem feltétlenül a hardveres alapokon, hanem szoftver-szinten kell igazán nagy eredményeket elérni, egy jó szoftver pedig akkor az igazi, ha láthatatlan, észrevétlen, egyszerűen csak ott van, működik, nincsenek zavaró hibái, napról napra szolgál.

Az AImotive nem csak aktívan fejleszti, de folyamatosan, valós körülmények között teszteli önvezető szoftvereit
Az AImotive nem csak aktívan fejleszti, de folyamatosan, valós körülmények között teszteli önvezető szoftvereit [+]

Éppen ezért, ha a fejlesztőcsapatok jól végzik a munkájukat, szinte nem is látjuk, milyen elképesztő mennyiségű és minőségű munka van mögöttük, és talán arról is kevesen tudnak, hogy ezeknek a szoftvereknek jelentős részét fejlesztik magyar cégeknél: ilyen például a korábban iGO navigációs rendszereiről megismert NNG, melyet Kerecsen Tamás, technológiai vezető képviselt, de ilyen az elsősorban önvezető rendszereket fejlesztő és tesztelő AImotive, ahonnan Jánky Szabolcs, termékmenedzsment vezető észrevételeit hallgattuk meg, illetve a járművek közti kommunikációval és az okos úthálózattal foglalkozó Commsignia, őket Patay Szabolcs, autóipari üzletfejlesztési vezető reprezentálta.


[+]

Az esemény elején Borosi Bence, autóipari szakértő mutatott be egy prezentációt a McKinsey elemzései alapján, a felütések pedig önmagukban is több órás beszélgetésekre adnának témát: azt nagyon reálisan lehet látni, hogy 10 év múlva már az új autók alig negyedében lehet belsőégésű motor, technológiai és szabályozási okok miatt egyaránt, az pedig szintén egyértelmű, hogy a Tesla felfoghatatlan piaci értéke nem az eladási számaikra, sokkal inkább a piacformáló szerepükre vezethető vissza, és ebbe az új érába csatlakozik a szintén nagyon magasra értékelt Rivian, a Lucid vagy épp a Nio.


(forrás: Companies Market Cap) [+]

Sokkal kérdésesebb, hogy a valóságban mennyire terjed majd el az önvezetés, hiszen bár a McKinsey által 6 évvel ezelőtt kiadott jövendölések alapján már most járhatnánk valós önvezető autókkal, a jelenlegi, szerényebb számításaik szerint 2025-ben az új járművek negyede fogja tudni a kettes szintű önvezetést, és onnan még messze lesz a valódi önvezető ökoszisztéma, 2030-ra viszont az elektromos alkatrészek és a szoftverek piaca 380 milliárd dollárra ugorhat, a növekvő piac pedig sok új, releváns szereplőt hozhat be a háttériparba.

A nagyságrendileg két órás beszélgetésben szóba kerül, hogy miképp tud néhány száz fejlesztő egy független, hatékony csapatban jobban működni akár az autóipar régi, nagy neveinek égisze alatt dolgozó, több tízezres csapatokénál, hogy miképp tudhat 10-15 évig aktuális és friss maradni egy mai autó szoftveres környezete, és persze a szükséges szabályozás és szabványosítás témakörét is körbejárják a szereplők, tartalmát a visszafogott képi világ miatt akár podcast-formában, a háttérben is ajánljuk fogyasztásra!

Előzmények

  • 12 év iPhone-nevezéktana

    Néhány évvel ezelőttig rendkívül jól átlátható volt az Apple mobilok palettája, mostanra azonban igen zavaros lett a kép - ezen a téren is.