Hirdetés

2016. október 1., szombat

Gyorskeresés

Szponzorunk

Útvonal

Hírek » CES blog rovat

CES blog: Végig az óceánparton, majd a sötétségben

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Mobilarena

Autóval csapattuk végig a San Francisco és Hesperia közötti 800 kilométeres utat. A táj gyönyörű, a távolságok azonban nem európai embernek valók.

Arról már bővebben meséltünk, hogy milyen volt az utunk San Franciscóba, de arról is volt szó, hogy a többek között a kikötőjéről és a Golden Gate hídjáról ismert város mennyire (nagyon) nyerte el a tetszésünket. Sajnos csak egy napunk volt megnézni ezt a fantasztikus helyet, az újévet ugyanis egy 800, azaz nyolcszáz kilométeres utazással indítottuk. A cél az volt, hogy az óceánparton kanyarogjunk végig, majd eljussunk Hesperiába, hogy ez mi és hol van ez pontosan, arra később fogok kitérni. Lényeg a lényeg, a kis Toyota Yarisszal (kb. 2013-as) vágtunk neki a tripnek, és folyamatosan kijövök a sodromból, ha arra a formára gondolok, aki ezt az autót ránk sózta, sokat fogyaszt, cserébe lassú és kényelmetlen, mondjuk az automata váltó legalább sokszor gondtalan perceket adományoz a dugókban.


[+]

Mivel ez lényegében egy úti beszámoló, kezdjük a legérdekesebb tényekkel, szabályokkal, ami a közlekedést érinti, és ami szöges ellentétben áll mindazzal, amit az ember Magyarországon megtanul. A legfencóbb, hogy ha nincs külön megtiltva, akkor piros lámpánál bármikor lehet jobbra kanyarodni, persze ilyenkor a merőlegesen érkezőknek elsőbbségük van (óriási élmény a tiltott jelzés ellenére továbbhaladni). Szintén mókás, hogy számos helyen minden irányból stop tábla van, ilyenkor elvileg a jobbról jövő megy először, de a gyakorlatban a másodlagos szabály érvényesül, vagyis aki hamarabb odaér, az halad tovább. És erre nagyon komolyan figyelnek. A sávok között legtöbbször fényvisszaverő macskaszemszerű cuccok vannak, amik segítik a közlekedést.


[+]

Érthetetlen, de az új kocsikon az index is piros, borzasztóan zavaró. Ugyanúgy borzalmasak a mértékegységek, főleg akkor nyílik ki a szemem, amikor a GPS bemondja, hogy ezer láb múlva toljak egy jobbost. Hogy mondja kérem? A mérföld (=1,609 km), vagy a Fahrenheit (F - 32) x 5/9) még csak-csak, de a láb az mindenen túlmegy. A sebességkorlátozás sem érthető, Kalifornia államban a leggyorsabb helyen 70 MPH a megengedett maximum, ami 112 KMH-t jelent, én igyekeztem 120-szal menni, de úgy toltak le az útról, hogy kis dodzsemnek éreztem magam. Mondjuk amúgy is az a Yaris, olyan böhöm nagy jószágokkal közlekednek, hogy sokszor csak a kereket lehet látni az ablakból. Az a durva egyébként, hogy autópályából seperc alatt autóút lesz, mindössze annyi a különbség, hogy a négy sávból hirtelen egy marad, és még nem annyira sem lehet nyomni a gázt.


[+]

Az 1-es úton (Highway 1) persze nem is lehet túlságosan. Ez az aszfaltcsík leginkább arról híres, hogy az óceán partján halad végig San Franciscótól Las Crusesig. Röviden és tömören: meseszép. Kijöttünk Friscóból és úgy állítottuk be a GPS-t, hogy Monterey felé vigyen, mert így tuti arra mentünk, amerre akartunk. Ez volt az első megállónk, nem volt még túl kedvező az idő, és maga a part sem annyira lenyűgöző errefelé. Tovább haladva azonban minden egy csapásra megváltozik. Szinte minden kanyarban van lehetőség megállásra és nézelődésre, van is késztetése az embernek erre, annyira csodálatos látvány tárul elénk. A Carmel-by-the-sea, a Lucia után lévő icipici helység, a fenyőfák közötti éttermek láttán valahol a lábunknál kell keresnünk az állunkat. Fantasztikus tényleg az, ahogy a hegyes-északias növényzet az egyenlítő felé haladva sivatagossá válik. Szerencsére az idő is egyre jobb lett, a hűvös-felhős időszak meleg-napossá vált, ameddig otthon mindenki fagyoskodik, mi a kabátot és a pulóvert is ledobtuk (Los Angelesben például 20 fok volt).


[+]

A meglehetősen hosszú menetelés első harmada az oroszlánfókák döbbenetes világával zárult, méghozzá az Elephant Seal Vista Pointál. Ezek az állatok kérem szépen elképesztőek. Olyanok, mint egy nagy hájas giliszta (úgy is mozognak kábé, ilyen harmonikaszerű mozgással tudnak le öt métert, majd hevernek tovább), a fingáshoz és az artikulálatlan ordibáláshoz hasonló hangot adnak ki, elől pedig lóg a pofájuk, mint ha alulról egy késsel így félig levágták volna. És van belőlük bőven. Semmit nem csinálnak, néha elmennek úszkálni és vadászni, de ennyi, mondjuk állítólag nagyon intelligens állatok. Ha már nem szépek. Na mindegy, ők legalább némi örömmel és érdekességgel szolgáltak, mert ami utána jött, az minden volt, csak nem izgalmas.

Kezdett lemenni a nap, majd sötét is lett, a navigáció pedig kiírta, hogy laza 4 óra 50 perc és úgy 500 kilométer van még hátra a célig. Mindezt délután négykor, úgy, hogy kilenckor indultunk. És sötétben nem jó Amerikában vezetni. Semmi nincs, semmit nem lehet látni, csak 55 mérfölddel lehet az országúton tötyögni, mert az ember fél a zsaruktól meg az egyre okosabb eszközeiktől, szóval nem vagánykodik. És szögegyenesen lehet menni, 150 kilométeren keresztül még egy áldott kormánymozdulatot sem kell tenni. A Yaris pedig annyi izgalommal szolgál, mint százötvenedik alkalommal megnézni egy egyébként is unalmas filmet. Sosem bocsátom meg, hogy nem valami izomautót választottunk, illetve hogy a Dollar autókölcsönző embere suttyó és átcseszős volt. Aki ilyen négykerekűvel letol 3500-4000 kilométert, azt nem dicsérni, hanem pofon vágni kell.


[+]

Mindegy, akkor is volt majd öt óra, Kindnak szegénynek mondtam, hogy ha elalszik amíg én vezetek, kiteszem az út szélén. Mivel ő nem tud átülni a volán mögé (nincs jogosítványa), az adrenalinszintje sem emelkedik, nem kell koncentrálnia, így pedig elég nehéz ébren maradni. A végén nem is sikerült neki, csak azt láttam, hogy elsötétül a telefon képernyője, de a feje még mindig lefelé hajlik. Mondjuk én is már annyira készen voltam, hogy ezen is óriásit kacagtam, el lehet képzelni az ingerküszöbömet. A Motel 6 volt amúgy a szállás Hesperiában, ahová el kellett jutni, írta a telefon, hogy 15-10-5 perc van hátra, majd valami kietlen útra értünk. Kiderült, hogy nem a motel volt beállítva, csak a város. És utána még 15 perc volt visszamenni a rendes helyre. Öt óra vezetés után még 15 perc olyan, mint amikor a már remegő kézzel letolt századik fekvőtámasz után még háromszázat le kell nyomni. Igazából már nem láttam, csak mentem.

De meglett! Istenem, de csodás érzés volt kiszállni az autóból. A recepción egy mosolygós lány várt minket, és a magyar személyink bemutatása után ugyanilyen széles vigyorral kérdezte meg, hogy mi a rákot keresünk mi Hesperiában. A várost amúgy 92 ezren lakják, és nagyjából olyan magasságban fekszik, mint a Kékestető. Eléggé spanyolos, felváltva láthatók az angol és a spanyol kiírások (mondjuk ez Kaliforniára egyébként is igaz), tetszetős vidék, körbe gyönyörű és magas hegyekkel. A Motel 6 is teljesen oké, bár reggeli nincs, és a fűtést szolgáló eszköz is elég hangos, de ilyen út után ájulva dőltünk be az ágyba. Azóta pedig már Los Angeles utcáin is végigcsapattuk, ezeket az élményeket Kind már meg is írta.

Utazásunkat az LG támogatta

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.