Úgy tűnik, hogy a HTC a középkategóriás eszközöket kedvelő felhasználókra is gondol, ugyanis néhány olyan szolgáltatást is megkapnak majd a jövőbeli modellek, amiket a HTC One-ban ismerhettünk meg. Phil Roberson, a HTC Anglia és Írország vezetője kijelentette, hogy a Blinkfeed és az ultrapixeles kamera annyi telefon számára lesz elérhető, amennyinek csak lehetséges. Mint mondta, "ahol a technológia rendelkezésünkre áll, ott azt fel is fogjuk használni, hogy a felhasználói élményt gazdagítsuk ezzel." Ez egyébként mindenképpen jó hír azok számára, akik az említett szolgáltatásokat megkedvelték a One-ban, ám nem tudnak, vagy nem szándékoznak sok pénzt kiadni egy telefonért. A témához kapcsolódik egyébként az a hír is, hogy a HTC One X+, One X, One S és Butterfly tulajdonosok is belekóstolhatnak majd a Sense 5 felületbe, ám a hardveres képességek miatt némi limitációra azért számítani kell. A HTC tehát jó úton halad, reméljük nem kell majd sokat várni az újabb modellek érkezésére, vagy a régebbiek frissítésére.
Blinkfeed és ultrapixeles kamera a jövőbeli középkategóriás HTC telefonokban is
Azóta történt
-
Heteket késik a HTC One
Az Egyesült Királyságban is csak a hónap végén tudja teljesíteni az előrendeléseket a tajvani gyártó.
-
Optikai zoom karcsú készülékekbe
Speciális trükkök, tükrök, prizmák és három képérzékelő bevetésével szeretné optikai nagyítással felvértezni készülékeit az Apple.
-
Készül az új HTC Butterfly
A One mellett rövidesen egy nagyobb méretű Full HD kijelzővel ellátott HTC csúcsmodell leleplezésére is számítani lehet.
-
HTC One - One új a nap alatt
Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.
Előzmények
-
HTC One X+ - ha kell egy kis energia
A HTC One X+ az előnyére változott, ráadásul a Jelly Beant is megkapta, ám nem éppen pénztárcabarát az árazása.
-
Négymagos okostelefonok viadala
Ringbe szállnak az idei nagyágyúk, a négymagos processzor és a HD felbontású kijelző alapfelszereltségnek számít a mezőnyben.
-
HTC One V - legenda csak egy one
A korábbi Legend formatervére építkezik a HTC új készüléktriójának legolcsóbb tagja, amely így sem egy filléres termék. Viszont egyedi.
-
HTC One X - egy telefon mind felett
A One széria csúcsa jött, látott és győzött: prémium anyaghasználat, ütős formaterv és előremutató hardver jellemzi a HTC újdonságát.

- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen SSD-t vegyek?
- Spórolós topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Linux kezdőknek
- Elden Ring
- Megjelent a The Last of Us Part 1 PC-s kiadása
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- A hardverek is nehezen viselik a kánikulát
- Forrmell.enn
- További aktív témák...