Ahogy azt korábban már tudni lehetett, a mai napra majdnem két új mobillal készült a Xiaomi. Azért csak majdnem, mert az indiai bemutatón szóba került, rendkívül kedvező alapáron nyitó Redmi Note 5 valójában egy Redmi 5 Plus, amit még tavaly mutattak be Kínában.
Az 5,99 hüvelykes, 18:9-es képarányú Full HD+ kijelzővel szerelt, Qualcomm Snapdragon 625-alapokra épülő eszköz 3/32 GB-os tárolót magában foglaló alapára 10 000 rúpia (körülbelül 40 000 forint) lett, ami igen kedvező, ráadásul a 4/64 GB-osért sem kérnek nagy felárat, nagyjából 47 000 forintnyi összegért megvehető. A felhasználók 4000 mAh kapacitású akkumulátort kapnak, de csak microUSB csatlakozóval, gyorsöltés nélkül. Android Nougat felülete MIUI 9-cel lett feldobva. Fekete, arany, rózsaarany és kék színekben válik elérhetővé.
A Redmi Note 5 egy jelenleg is ismert, létező telefon, ami Indiában másik nevet kapott [+]
Az érdemi újdonságot a Redmi Note 5 Pro képviseli. Szintén 5,99 hüvelykes, 18:9-es Full HD+ kijelző az alap, de a pixelek meghajtásáról már a Snapdragon 636-ban munkálkodó Adreno 509 grafikai egység gondoskodik, és a processzor is jóval fejlettebb, nyolcmagos Kryo 260-egysége 1,8 GHz-ben húzza meg az órajel maximumát. RAM-ból 4 vagy 6 GB jut felszereltségfüggően, a tároló viszont minden esetben 64 GB-os.
Érdekessége a dupla hátlapi kamerarendszer, 12 megapixeles, f/2,2-es optikájú egysége mellett egy 5 megapixeles, f/2-es, mélységadatok elemzésére szolgáló segédrendszer kapott helyet, a kettő között pedig a vaku ücsörög. Előlapjára 20 megapixeles kamera került, a Xiaomi büszkén említette az arcalapú feloldás lehetőségét.
Szintén 4000 mAh kapacitású akkumulátort kapott, ráadásul itt sincs Type-C csatlakozó vagy gyorstöltés, és egyelőre be kell érni a Nougat rendszerverzióval, noha a MIUI természetesen a legfrissebb, 9-es. A 4/64 GB-os modell ára körülbelül 55 000 forintnak felel meg, a 6/64 GB-os visoznt már 67 000 forintos tétel. A Redmi Note 5 Pro nemzetközi piacra dobására is számíthatunk, de ennek időpontját még nem lehet tudni.