Hirdetés

Belehúznak a kínai gyártók

Hirdetés

Azzal együtt, hogy az IDC előzetes elemzése alapján a kínai piac összességében csökkenést mutat, a Xiaomi kiemelkedő teljesítményt ért el a tavalyi évben. 90 millió leszállított készülék elég meggyőző, amit idén legalább 100 millióra kíván növelni a gyártó, mellesleg a jelenlegi ütemben kivitelezhetőnek is tűnik. Az idei első negyedévben több, mint 10 millió készüléket szállítottak. Ha a trendek maradnak, decemberre meglehet a 120-150 milliós tétel, amit a jövő héten bemutatásra kerülő Black Shark is támogathat mint a Xiaomi első gamer mobilja.

A Black Shark versenyre született.
A Black Shark versenyre született.

Nem mellesleg a nemzetközi eladásokat fejlesztése is tervben van, tekintve, hogy a hazai piacon stabil dominanciát szereztek, az eladások viszont stagnálnak. Nyilván nem csak a Xiaomi tervezi leigázni a piacot, a Huawei szintén megalapozottan tűzte ki célul a 200 milliót: tavaly 150 millió készüléket szállítottak, ebből 90 millió jutott Kínába. A tavaly viszonylag jelentősebb visszaesést produkáló BBK brandek - Oppo, vivo - pedig főleg a költséghatékony szegmensben szeretne érvényesülni a jelenlegi trendek olcsóbb készülékekbe való implementálásával.

Azóta történt

Előzmények

  • Huawei P20 Pro - profit csinál minden fotósból

    Az új P-sorozat csúcsmodellje három hátlapi kamerával, OLED kijelzővel, betüremkedéssel és mesterséges intelligenciával próbál tarolni. Irgalmatlan jó telefon, de nem hibátlan.

  • Jövő héten csap le a Fekete Cápa

    A Xiaomi gamer mobiljának bemutatójára már nem kell sokat várni, a Blackshark, vagy Black Shark saját brand alatt érkezik.

  • Erőművet épít a Xiaomi

    Legalábbis az AnTuTu adatbázisában regisztrált specifikáció igen potensnek tűnik, kihívója akadhat a Razernek.

  • A Xiaomi az Oppóra tör

    Mármint a piaci részesedés tekintetében a kínai piacon elfoglalt második helyére. Nem teljesen esélytelen.

Hirdetés