Barcelona. A város, melyről életemben először kiskoromban hallottam, amikor keresztapám, mint nagy Real Madrid drukker épp üvöltözve káromkodik a Real Barcelona ellen elszenvedett 1992/93-as szezonbeli veresége kapcsán. Barcelona, amely az egyik, Belgiumban megismert, Tarragonában (Barcelonától nem messze) élő, ám egy párizsi egyetemre járó lányismerősöm szerint Európa egyik legszebb, de mindenképpen az egyik legnapsütésesebb városa, hosszú órákig is képes volt ecsetelni azt a mérhetetlen barnulást, amit már tavasszal megszerez és szinte sosem veszít el. Barcelona, ahová testvéremmel mentem közösen, de nem csupán a pálmafákról és a tenger csodálatáról lesz emlékezetes, hanem a vonattal hipp-hopp elérhető Port Aventuráról, vagyis annak elképesztő vidámparkjáról, annak is 100 méteres szabadesést imitáló darabjáról, minek tetejéről már a Föld is kerekebbnek látszik.
És most, február 23-án újra meglátogatom ezt a szépséges várost, ráadásul reménykedve abban, hogy tarragónai barátosném nem füllentett a tekintetben, hogy bizony már márciusban is verőfényes napsütésben könnyezhetek. Rápillantva az aktuális előrejelzésekre (amiben egyébként sohasem hiszek), gatyarohasztó hőséggel nem fogunk találkozni, de hál'Istennek hóeséssel sem, jelen állás szerint bátran pakolhatok napszemüveget az útra.
Új a helyszín (nem mintha én a régin lettem volna), nagyobb is, más helyen is van, de a lényeg nem változott, Barcelonába repülünk. Igazából az biztos, hogy én nyálcsorgatva és tátott szájjal masírozom majd végig a sorokat, és remélem nem keveredem majd el úgy a tömegben, mint sün a rágógumiban. Ugyan nem vagyok egy túl korán kelő típus, az újdonságok láza miatt lehet kirúg majd az ágy, de legalábbis a többiek mindenképpen. A szállás izgalmasnak ígérkezik, nem vetem meg a három klotyót, ami öt megtermett férfiúra jut, de a kilátás sem lesz az az utolsó dolog. Hjaj, menjünk már, menjünk már, el innen a télből, zabáljunk a Ramblán, sokból vagy kevésből.
