Az Axon 9 lesz a ZTE következő nagy dobása

Hirdetés

A kínai ZTE a mobilok között két vasat is tart a tűzbe: ott vannak saját márkás termékei, például az Axon 7 sorozat, illetve a Nubiák, amelyek adott esetben álnéven kerülnek forgalomba. Mindkét vonalnak vannak csúcskategóriás ajánlatai, ilyen a Nubia Z17s (errefelé: Archos Diamond Omega), vagy mondjuk az Axon 7s, és most az utóbbi folytatását erősítette meg az elsősorban hálózatkiépítésre szakosodott vállalat. Az igazán különleges, dupla kijelzős Axon M kínai bemutatóján árulta el a vezérigazgató, Cheng Lixin, hogy készülőfélben lévő csúcskészülékük Axon 9 névre fog hallgatni, és mivel a széria kihagyta a 2017-es évet, a várhatóan több taggal érkező frissítés kihagyja a 8-as számozást. Az Axon mobiloknak többek között Észak-Amerikai lehet a piaca, ennek ellenére nem lehetetlen, hogy a február végi MWC-n is szerepet kapnak, bár az Axon 9 nem feltétlenül áll majd készen a leleplezésre.

Még átlátszó, hátlapot védő tok is jutott a dobozba!
Axon 9 néven érkezik az Axon 7 széria folytatása [+]

Mégsem lehet boldog a ZTE az amerikai helyzettel: egy texasi képviselő, Mike Conaway ugyanis pár napja olyan törvényjavaslatot nyújtott be (H.R. 4747: Defending U.S. Government Communications Act), amely megakadályozná az Egyesült Államok kormányát bármiféle szerződés kötésére olyan szolgáltatókkal és harmadik felekkel, amelyek a ZTE és a Huawei hálózati eszközeit használják. Hoztak egyébként már korábban egy olyan határozatot, ami kijelentette: ezek az eszközök biztonsági kockázatot jelentenek az USA számára, és a Huawei, illetve ZTE telefonok állami használatát is megtiltották. A két kínai vállalat ennek ellenére forgalmaz okostelefonokat az USA-ban, ám épp ezekben a hetekben hiúsult meg az utóbbi betörése a domináns szolgáltatói piacra, ami hatalmas érvágás a világ harmadik legnagyobb mobilgyártójának. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban buktatták meg a nagyszabású Huawei - AT&T megegyezést.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés