Az iOS-készülékek harmada a legfrissebb rendszert futtatja

Az Apple éves fejlesztői konferenciáján júliusban bemutatott iOS 11 szeptember végén érkezett meg a kompatibilis készülékekre. Az első 24 órában az eszközök 10%-át frissítették a felhasználók, egy hét alatt pedig ez a szám is több, mint duplájára nőtt. A kiadást követő második hét végén, tehát most, az iOS 11 penetrációja 38,5%-os, a készülékek közel harmada már a legfrissebb rendszerrel fut. Ahhoz képest, hogy a tavaly óta aktuális az Android Nougat még a mobilok 17,8%-án érhető el, az Oreo pedig több mint egy hónap alatt volt képes statisztikailag kimutatható mértéket elérni (0,2), viszonylag lassú az iOS 11-re való átállás.


[+]

Legalábbis az iOS 10-hez képest, ami tavaly két hét alatt majdnem az iEszközök felére felkerült. Az iOS 11 azonban nem volt problémamentes, ezt az iOS 11.0.1 igyekezett orvosolni, ami egy szokatlanul nagyméretű, lényegében hibajavító csomag, ami olyan kellemetlenségeket eliminált, mint a hívószám kijelzésének hiánya, a kiszámíthatatlan üzemidő, vagy a hívás hangminőségének elégtelensége. Tegnap további hibajavítás érkezett 11.0.2 verziószámmal, remélhetőleg ez megoldja az iPhone 8 és iPhone 8 Plusnál egyes esetekben tapasztalható hangszóró problémákat, illetve a mellékletek kezelését.


[+]

A frissítések lassabb ütemének hátterében nem kizárt, hogy az Apple Pay Cash szolgáltatás hiánya is szerepet játszik. A magánszemélyek közötti közvetlen átutalást lehetővé tévő szolgáltatás az iOS 11-gyel került bemutatásra, viszont sem a béta verzióban, sem a végleges szoftverben nem került integrálásra, a legutóbbi csomagok pedig eltérő természetűek voltak, lévén. Elvileg a 11.1-es rendszerverzióval már elérhető lesz, noha még mindig a belső tesztidőszak folyik, a fejlesztőknek kiadott 11.1-es verzióban viszont továbbra sincs benne.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

  • Apple iPhone 8 és 8 Plus duplateszt

    Üvegre cserélték a fém hátlapot, van vezeték nélküli töltés, erősebb a hardver és jobb a kamera is, de senkit ne tévesszen meg a számozás: ez csak egy modellfrissítés.

  • Az Apple a világ legértékesebb márkaneve

    Továbbra is. Pontosabban öt éve folyamatosan az almás logó vezeti az igen változatos brandekből álló ranglistát.

Hirdetés