A szebb napokat is megélt Palm megmentőjének szánt webOS közel sem lett annyira sikeres, mint azt a gyártó szerette volna, melyért elsősorban a mechanikai hibák, a félrepozícionált reklámhadjárat, a piaci bővülést hátráltató exkluzív szerződés, a késői európai debütálás és a natív fejlesztőkészlet közel egy éves csúszása tehető felelőssé. A Reuters értesülései szerint a Lenovo és a HTC mellett a kínai Huawei is a hamarosan kalapács alá kerülő cég felvásárlását tervezi, hiszen a jelen állapotában körülbelül 1,3 milliárd dollár értékű vállalat akvizíciója révén nem csak egy jól csengő márkanévhez, hanem egy rendkívül erős operációs rendszerhez is hozzájuthatna, mely a saját költséghatékony gyártókapacitásával és szolgáltatói kapcsolatrendszerével párosítva komoly lehetőségekkel kecsegtet. A telefonok és hálózati elemek gyártásával is foglalkozó Huawei tavaly több mint 30 milliárd dolláros bevételre és 1 milliárd dollár feletti haszonra tett szert, vagyis összemérhető a Palm várható eladási árával.
A Palm felvásárlását tervezi a Huawei?
Azóta történt
-
Palm: Ingyenes fejlesztés webOS-re
Teljesen ingyenes fejlesztéssel és terjesztéssel próbálja növelni a webOS platformra elérhető alkalmazások számát a Palm.
-
A HTC nem érdekelt a Palm felvásárlásában
A HTC és a Huawei sem érdekelt a rendkívül nehéz helyzetben lévő Palm felvásárlásában.
-
A HP tulajdonába került a Palm
A HP és a Palm közösen jelentette be a szebb napokat is megélt PDA gyártó akvizícióját.
Előzmények
-
Európába jönnek az új Palm modellek
Április utolsó napjaiban érkeznek Európába a Palm Pré Plus és Pixi Plus készülékei.
-
Vevőt vagy befektetőket keres a Palm?
A Bloomberg értesülései szerint vevőt vagy befektetőket keres a szebb napokat is megélt Palm.
-
Hiba volt a Palm és a Sprint exkluzív szerződése?
A Palm első embere szerint a Pré sikeresebb lett volna mint a DROID, ha előbb került volna a Verizon kínálatába.
-
A Lenovo kezébe kerülhet a Palm?
A Palm megvásárlását tervezi a telefonok piacára betörni kívánó Lenovo.

Aktív témák
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Tőzsde és gazdaság
- OLED TV topic
- Hegesztés topic
- Sütés, főzés és konyhai praktikák
- Samsung Galaxy XCover7 Pro - burokban született One UI
- Fotók, videók mobillal
- Mozilla Firefox
- További aktív témák...