A HP tulajdonába került a Palm

Az 1992-ben alapított, egykoron világelső PDA gyártó az utóbbi időben már csak árnyéka volt önmagának és habár nem alaptalanúl fűzött komoly reményeket a Palm Pré és a webOS sikeréhez, a piaci bevezetés közben elkövetett számos baklövés révén a neves gyártó végül a csőd szélére került. Az elmúlt hetekben számos alkalommal lehetett hallani, hogy a HTC, Huawei és a Dell is élénk érdeklődést tanúsít a gyártó iránt, ám végül mégis a HP kezébe került mindössze 1,2 milliárd dollárért. A HP számára nem újdonság a mobiltelefónia, hiszen az iPAQ sorozatban korábban is számos Windows Mobile alapú készüléket kínált. A Palm felvásárlása révén azonban egy olyan multimédia, internet, közösségi funkciók és online szolgáltatások terén is erős platformhoz jutott, melyet egészen biztosan kiaknázásra is kerül.

A HP tervei szerint nem csak mobiltelefonokban, hanem internettáblákban és akár netbookokban is elérhető lesz majd a webOS, vagyos a szolgáltatások szinergiáját kínáló platform a lehető legszélesebb körben válhat elérhetővé. Az akvizíciót a Palm és a HP igazgatói tanácsa is jóváhagyta, így várhatóan július végére már be is fejeződhet a Palm felvásárlása. Egyelőre nem tudni, hogy Jon Rubinstein, a Palm jelenlegi vezetője milyen pozíciót tölt majd be a felvásárlást követően, és azt sem tudni, hogy a Palm mint márkanév használatban marad-e márkanévként, vagy végleg a feledés homályába vész.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP
  • Palm

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés