Vegyes negyedévet zárt az Apple – iPhone 8 csak jövőre?

Mivel az Apple csak a prémiumszegmensben van jelen az eszközeivel, a visszafogottabb pénzügyi negyedéveket is könnyedén átvészeli, hiszen mindig tetemes nyereség marad a konyhán. Az elemzők ugyan nagyjából 52 millió iPhone eladására számítottak 2017 második pénzügyi negyedévében (február 1. - március 31.), ez pedig előrelépés lett volna a tavalyi 51 millióhoz képest, végül „csak” 50,763 millió iOS-es okostelefon talált gazdára. Egy év alatt az iPad eladások mintegy 10 millióról 9-re csökkentek, míg a Macekből nagyjából ugyanannyi, kb. 4 millió darab talált gazdára.

Az iPhone 7 Plus az Apple eddigi legjobb mobilja
Az iPhone 7 Plusnak is köszönheti az Apple, hogy kevesebb eladott okostelefonból több dollár folyt be [+]

Emiatt akár lehajtott fejeket is lehetett volna látni a héten Cupertinóban, összességében azonban sikerült nagyobb árbevételre szer tenni (52,896 milliárd dollár, azaz 15,13 billió forint), mint 2016 elején (50,557 milliárd dollár, ami 14,46 billió forint). Mindezt ráadásul úgy, hogy nőtt a mobilos és a maces szegmens árbevétele, magyarán készülékenként több pénz folyt be, plusz az egyéb termékek (pl. Watch) után is 800 millió dollárnyi extra jutott a tavalyi mutatókhoz képest. Nagyobb lendületet az Apple a következő negyedévben még várhatóan nem vesz, majd csak ősszel, amikor az új iPhone család bemutatkozik. A Deutsche Bank elemzőitől viszont azt hallani, hogy a legütősebb, az OLED kijelzős iPhone 8 csak jövőre kerül piacra a beszállítói nehézségek miatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

  • Nem lesz iPhone 7s és 7s Plus?

    Most éppen arról hallani, hogy három új iPhone helyett csak kettő érkezik idén, viszont egyaránt OLED kijelzővel.

  • Papírra vetették az iPhone 8-at

    Egy friss iPhone tervrajz borzolja a kedélyeket, ám nem mindenki hisz a hitelességében. Befutott egy mutatós renderkép a vázlat alapján.

  • True Tone kijelzőt kaphatnak az új iPhone-ok

    Speciális megjelenítési technológiával fejleszthetik az iPhone-ok aktuális generációját, legalábbis a Barcleys szerint.

Hirdetés