A Google havi rendszerességű jelentésének legújabb kiadásából derült ki, hogy az Android rendszerverziók közül immár a Jelly Bean lett a legelterjedtebb. A trónfosztott variáns érdekes módon nem az Ice Cream Sandwich (mely a 4.0.x típusszámot kapta), hanem a Gingerbread (azaz a 2.3.x), mely igen sokáig üldögélt az első helyen. Ennek oka, hogy még ma is számos olcsóbb készülék Gingerbreaddel kerül piacra, ám úgy tűnik, fordult a kocka, a gyártók ugyanis lassan átálltak a Jelly Beanre a belépő kategóriában is. A július 8-án kiadott jelentés szerint a Jelly Bean (azaz az Android 4.1.x és 4.2.x) átvette a vezetést összesen 37,9 százalékkal, a Gingerbread így a második helyre csúszott (34,1%), a bronzérmes pedig a már említett Ice Cream Sandwich (23,3%).
A Jelly Bean átvette a vezetést
Azóta történt
-
Android 4.3 röviden
Továbbfejlesztett többfelhasználós üzemmóddal, számos hibajavítással és fejlett multimédiás képességekkel kecsegtet a Google új telefonos platformja.
-
Jelly Bean - minden második Android mobilon
Október végére ötven százalék fölé emelkedett a Jelly Bean változatok együttes piaci részedése.
Előzmények
-
Android 4.2 bemutató
Felhasználói fiókokkal, képernyőkímélővel, új kamerafunkciókkal és zárolt képernyőre pakolható minialkalmazásokkal támad a legújabb robot.
Hirdetés

Hogyan válasszunk powerbanket 2025-ben?
PR A technológia folyamatosan fejlődik, és ennek köszönhetően még kényelmesebb lett a felhasználásuk.

Aktív témák
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- Yettel topik
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- iPhone topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Formula-1
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Windows 11
- További aktív témák...