Külső, kijelző
Ez egy új HTC? Ezt kérdezte egy felületes szemlélő, gondoltam, majd néhány perc múlva nekem is összeállt a kép. A ZTE Axon 7 simán lehetne egy két-három éves, csúcskategóriás HTC. Minőségi fémház, hibátlan összeszerelés, előlapi sztereó hangszóró, hátul jellegzetes antennakilépők és gyönyörű kijelző. Egyedül az óriási kávák hiányoznak, de valószínűleg nem sokaknak. A ZTE márkanéven futó eszközök európai termékpalettáján az Axon 7 a csúcs. A Blade-széria jól szerepel az olcsóbb mobilok közt, de előfordul olyan eset, hogy mire Magyarországra ér egy példány, máris eltűnik belőle némi memória az Axon 7 Mini pedig egy jó készülék, de inkább egy korrekt alternatíva a középkategória felső szegmensében, mintsem csúcsmobil.
5,5 hüvelykes méretosztályban indul mai tesztalanyunk [+]
Úgy tűnik, hogy idén jelentősebb mennyiségű ZTE jelenik meg itthon hivatalosan, ám az Axon 7-et jelenlegi információink szerint nem fogja forgalmazni a gyártó hazai képviselete. Hozzánk az XXL GSM-nek köszönhetően jutott el a szürke színű tesztkészülék, ezen kívül aranyban lehet még megvenni a mobilt.
Még átlátszó, hátlapot védő tok is jutott a dobozba! [+]
A doboz rendkívül jól sikerült, kényelmes helyen fér el egymás mellett az USB Type-C kábel, a QuickCharge 3.0-kompatibilis, váltakozó feszültségű és áramerősségű töltőfej, apró tartóban pedig az EarPods-szerű kialakítású, vezérlőgombokkal ellátott headset látható. A három fő tartozék tehát adott, még szilikon tokot is adnak hozzá, de sajnos fólia sincs az üvegen. Még szerencse, hogy az 5,5 hüvelykes kijelzőt Gorilla Glass 4 üveg védi, így legalább a kisebb sérüléseket és karcokat elkerülhetjük.
Gyönyörű a QHD kijelző, kizárólag maximális fényerőben marad el a csúcstól [+]
A 72,2%-os kijelző/előlap arány jónak mondható, ettől függetlenül elég nagy megjelenítővel van dolgunk, így a 151,7 x 75 x 7,9 milliméteres dimenziókkal és a 175 grammos tömeggel nem érdemes stabil egykezes használatot remélni, főleg úgy, hogy a jelenlegi szoftver sem ablakos, sem pedig kicsinyített módot nem tartalmaz. A hátlapon lévő, matt felületű alumínium mindenesetre enyhe lekerekítéseivel stabil fogást tesz lehetővé, az ujjlenyomat-olvasó pont jó helyen, a hátlapba süllyesztve foglal helyet, mindezeken kívül pedig az oldalsó gombok is jól kezelhetőek, és nem is kattognak úgy, mint a kisebb testvéren.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | ZTE Axon 7 | Lenovo P2 | Honor 8 | OnePlus 3T |
Képátló | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,2 hüvelyk | 5,5 hüvelyk |
Felbontás | 1440 x 2560 | 1080 x 1920 | 1080 x 1920 | 1080 x 1920 |
Technológia | AMOLED | Super AMOLED | LTPS LCD | Optic AMOLED |
Fehér fényerő | 365 / 417 nit | 384 / 485 nit | 495 nit | 424 / 548 nit |
Fehér fényerő (min.) | 4,8 nit | 3,8 nit | 2,2 nit | 3,9 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0,36 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | 1375:1 | végtelen |
Színhőmérséklet | 7664 K + kézi | 7290 K | 8432 K | 7786 / 6418 K |
Hirdetés
Az Axon 7 kijelzőjét bárminemű túlzás nélkül lehet gyönyörűnek mondani, AMOLED technológiájának, 1440 x 2560 pixel felbontásának és korrekt testreszabási lehetőségeinek köszönhetően szinte biztosan nem lesz problémánk vele, egyedül a 417 nites pontszerű, maximális fehér fényerő az, ami a konkurens mobilokban, és természetesen korlátozott ideig akár kétszeres is lehet, erős napsütésben, szabadtéren ez jelent némi kompromisszumot. A QHD felbontással elért 538 ppi videók visszanézésekor, bizonyos játékoknál, de még a menüben lépkedve is érezteti hatását, ám igazi előnye a VR-ban nyilvánul meg, nemrég a ZTE is piacra dobta a saját VR-szemüvegét, azt azonban egyelőre még nem tudtuk kipróbálni. Az első és jelenleg egyetlen kompatibilis készülék természetesen az Axon 7.
Felülre került a 3,5 milliméteres jack csatlakozó [+]
A kijelzőt keskeny fekete keret öleli körül, alulra került három darab érintőgomb, háttérvilágítást azonban nem kaptak: a középső értelemszerűen a home, a bal oldalival léphetünk vissza és a jobb oldali segítségével jutunk az alkalmazásváltóba. A megjelenítő fölött természetesen fény- és távolságérzékelő szenzorok ücsörögnek elrejtve, jól látható helyen van azonban a színes értesítési led, a másodlagos kamera, és az alul-felül végighúzódó, sztereó hangszórópár.
A hátlapból enyhén kilóg a kamera, cserébe optikai képstabilizás és zafírüveg jár [+]
A telefon tetejére jutott a 3,5 milliméteres jack csatlakozó, alul pedig a 3.0-s USB adatátvitelre képes Type-C port kapott helyet. A unibody ház miatt a 3250 mAh kapacitású akkumulátort nem cserélhetjük garanciavesztés nélkül, a SIM-tűvel vehetjük ki a tálcát, ahol vagy két darab nanoSIM vagy egy nanoSIM és egy microSD kerülhet. A telefon hátulján külön felhívják a figyelmet, hogy egy esetleges rendszerhiba esetén a bekapcsológomb hosszú lenyomásával lehet újraindításra kényszeríteni a mobilt, ilyet szerencsére nem kellett tennünk a tesztidőszak során.
Hardver, MiFavor UI 4.0
A ZTE ezúttal is a Qualcomm lapkát választott a csúcskészülék elkészítéséhez, a Snapdragon 820 ebben a mobilban is remekül teljesít, szintetikus tesztek és mindennapi használat szempontjából egyaránt. Az MSM8996 kódnevű, 14 nanométeres node-ra épülő rendszerchip teljesítményére biztosan nem lehet panasz, mellette pedig vállalható a fogyasztás és a hőtermelés is, bár a hardvertársakhoz képest valamennyivel intenzívebben melegszik az Axon 7. A 4 GB rendszermemóriából aránylag kevés marad az első bekapcsolás után, de memóriahiányból adódó problémákkal egyáltalán nem találkoztunk, még rengeteg böngészőlappal és alkalmazásváltásokkal sem.
Korrekt a hardver, gyors a készülék, egyedül az ext4-es fájlrendszer tűnik öregnek [+]
A négymagos Kryo processzor két erősebb magja 2,15 GHz-en ketyeg, az energiatakarékos magok pedig 1,6 GHz-nél semmiképp nem pörögnek többet. Megszokhattuk az Adreno 530 grafikus gyorsító remek működését, még 1440 x 2560 pixellel is jól elbánik, nem volt olyan játék, ami megizzasztotta volna ilyen téren a gépet. Ha az Axon 7-et valaki mégis lassúnak látja, az a tárhelyre gyanakodjon: nem beszélhetünk UFS 2.0 technológiáról vagy F2FS fájlrendszerről, a 64 GB-os (a felhasználó ebből körülbelül 50-nel gazdálkodhat) eMMC egység ext4 rendszer alatt fut. Akinek ez nem lenne elég, viszont megelégszik az egy SIM kártyás móddal, az telepíthet is a microSD-re, ami a gyártó szerint maximum 128 gigabájtos lehet.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | ZTE Axon 7 | OnePlus 3T | Huawei Mate 9 | Samsung Galaxy S7 edge |
Rendszerchip | Snapdragon 820 | Snapdragon 821 | HiSilicon Kirin 960 | Exynos 8890 |
AnTuTu Benchmark 6.x | 143108 pont | 164384 pont | 125937 pont | 137454 pont |
Vellamo Browser | 5126 pont | 6253 pont | 7307 pont | 7169 pont |
Vellamo Metal | 3970 pont | 4252 pont | 3355 pont | 3054 pont |
Geekbench 4 (single/multi) | 1415 / 3974 pont | 1879 / 4266 pont | 1930 / 5930 pont | 1838 / 5343 pont |
GFXBench Man. onscreen | 26 fps | 48 fps | 35 fps | 27 fps |
GFXBench Man. offscreen | 41 fps | 49 fps | 30 fps | 41 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 53 fps | 61 fps | 60 fps | 53 fps |
GFXBench T-Rex offscreen | 77 fps | 94 fps | 71 fps | 87 fps |
Nem kell hatalmas akadásokra, vagy sokperces indítási időkre gondolni, de egy-egy kisebb döccenés előfordul a villámgyors olvasást igénylő helyeken, és több olyan játék is van, aminél meglepően sokáig nézhetjük a töltőképernyőt. Jelenleg Android 6.0.1 rendszerverzión fut a ZTE-féle MiFavor 4.0 felület, ez nemsokára Nougat-frissítéssel egészülhet ki, egész pontosan március végén. Az alkalmazásmenü nélküli rendszer egyébként barátságos, balra-jobbra lapozhatjuk a maximum 4 x 5-ös tálcát, változtathatjuk az effekteket, az ikonkeretet és a háttér elmosását, illetve megvan a témázhatóság is.
A MiFavor UI barátságos és jól használható, csupán apróságok hiányoznak belőle [+]
Aki használt már Androidot, annak nyilván nem lesz meglepő az értesítési függöny megoldása, amit egyébként akár a kijelző közepéről is le lehet húzni, ha már semmi más egykezes mód nincs, de ugyanúgy ismerősen fog hatni szinte minden menüpont és alapvető funkciót ellátó alkalmazás. A beállításokat 12 fő kategóriára bontotta a ZTE, de az Összes beállítás fület megérintve megkapjuk a teljes, hagyományos megoldást, ám nem nagyon lesz rá szükség, mivel elég jól kategorizál a rendszer. A színtévesztőknek remek hír, hogy a kisegítő lehetőségeken belül van korrekciós opció (deuteranomália, protanomália és tritanomália esetére), ami ugyan némileg belassítja a rendszert, de sokaknak lehet hasznos. Ezen kívül beállíthatunk nagyobb betűméretet és babrálhatjuk a navigációs gombok elrendezését.
Komoly felhozatalt nyújt az eszköztár [+]
A legkomolyabb hiányt a többablakos mód kispórolása jelentette, ezen persze segíthet a közelgő Nougat, viszont korrekt energiatakarékossági mód, megannyi gesztusvezérlési lehetőség és lebegő gyorsikonok is vannak. Az előre telepített szoftverek közt van egy eszköztár, ami iránytűtől elkezdve, zajmérésen és vonalzón át a vízszintezésig mindenre képes, így nincs külön számológép, van viszont diktafon, mentésre és visszaállításra szolgáló program, és egy AccuWeather-adatbázisból dolgozó időjárás is. Korrekt a fájlkezelő, nem csak a memóriakártyát és a belső tárhelyet, hanem OTG-eszközöket is képes alkalomadtán kezelni, jól megszokott módon pedig elemtípusonként szétválogatja az elérhető tartalmat.
Villámgyors és extrákat is ad az ujjlenyomat-olvasó [+]
Az ujjlenyomat-olvasó remekül működik: tízből kilencszer biztosan sikerrel járunk, ahogy hozzáérünk a hátlapi szenzorhoz, ha pedig valamiért nem sikerülne az azonosítás, azt tompa rezzenéssel jelzi. Számos extra jutott bele a védelmen kívül, készíthetünk fotót vagy fogadhatunk hívást egyetlen érintéssel a hátlapon, de akár mind az öt ujjhoz rendelhetünk egy teljesen tetszőleges programot elindításra, ami szintén rendkívül hasznos. Ha nem szeretnénk ujjlenyomattal védeni a telefont, használhatunk hanglenyomatos jelszót is, ami szintén jól működik. A telefon nem figyel erre csak úgy magától, hozzá kell érnünk ahhoz, hogy bemondhassuk a jelszavunkat.
Kamera, video, audio
A főkamera enyhén kilóg a hátlapból, cserébe viszont zafírüveg védelmet és optikai (kiegészítő jelleggel pedig szoftveres) képstabilizálást kapunk az f/1,8-as rekeszérték mellé. A fókuszálás gyorsaságáról és pontosságáról PDAF-rendszer gondoskodik, a sötét, beltéri képeket pedig elképesztően erős, dupla ledes, kéttónusú vaku dobja fel. A 20 megapixeles, Samsung ISOCELL S5K2T8 szenzor érdekes módon nem 4:3-as, hanem 16:9-es képaránnyal tudja a maximális felbontást, ilyenkor 5952 x 3348 képpontot rögzít. Camera 2 api híján sajnos korlátozott hozzáférésekkel használhatunk csak külsős forrásból származó kameraszoftvereket, viszont a gyári megoldás is helytálló.
Normál módban csupán néhány dolgot variálhatunk [+]
Alaphelyzetben csupán néhány alapvető dolgot állíthatunk be, ilyen a vaku, a HDR (ki, automata, be) és az időzítő, illetve vannak effektek és élő fotó is. A beállításokon belül állíthatjuk a felbontást, a kamerahangot, a geotagginget és a villódzásgátlást, az igazi érdekességek azonban a manuális opciók közt vannak. Ide rejtették a zársebességet (1/69000 - 23 másodperc), az érzékenységet (ISO 100 - 1600), az expozíciót, a sémákkal beállítható fehéregyensúlyt, az időzítőt és a kézi fókuszt is. Az extrák közt találunk panorámát, fényfestést, illetve gyorsított és lassított videorögzítési módot is.
Automata módban könnyen készülnek alul- vagy túlexponált képek, viszont a részletesség és a vonalélesség ennyi képponton dicséretes, és a fehéregyensúlyt is ügyesen eltalálja a rendszer. A szűk keresztmetszet a harmatos dinamikatartomány és a rendre felbukkanó kromatikus aberráció, egyébként nincs durva zajosodás, csak némi szoftveres túlélesítés. Videózni maximum 4K felbontásban lehet, ilyenkor 30 fps-re számíthatunk, lassított felvételeknél viszont akár 240 képkockát is tud rögzíteni másodpercenként, 720 x 1280 pixellel. A zajszűrő mikrofonnal együttműködve a hangminőségre sem lehet panaszunk, íme egy 4K nappali és egy 1080p éjszakai tesztfelvétel. A 8 megapixeles, széles látószögű szelfikamera szintén jó fotókat készít, tesztkép ide kattintva nézhető meg.
A manuális mód már jóval több opciót ad [+]
Az Axon 7 kamerája tehát a kategóriájában megfelelő szintet nyújtott, a hangsúlyt azonban füllel hallhatóan a zenei oldalra fektették, így került az előlapjára a sztereó hangszóró, belsejébe pedig egy AKM 4990-es D/A konverter, ami 32-bites adatfolyamon támogat 768 kHz-es PCM és 11,2 MHz-es DSD formátumokat. Ahogy azt már sokszor tapasztaltuk, a fülhallgató csatlakoztatásával aktiválható Dolby Atmos nem minden esetben jár előrelépéssel a minőség tekintetében, inkább némi mesterségesen előállított dinamikát, valamint egekig húzott mélyeket és magasakat kreál, ezt kikapcsolva azonban kimondottan tiszta és részletes a zenei produkció, az átlagnál sokkal jobb erősítéssel.
Nem mindig érdemes bekapcsolni a Dolby Atmos hangszínszabályzóját [+]
Ráadásul még a hangszórók is jól szólnak: előfordulhat torzítás a hangerőskála tetején, de ott már minimum kétszeresen meghaladja a kategória átlagát hangerőben, és rendkívül jól oldották meg a térhatást is, körülbelül hetven centis távolságból áll össze igazán a kép. A szoftveres oldal az akár egyénileg is kalibrálható hangszínszabályzón kívül elég szegényes, az FM-rádió hiányzik, a zenelejátszó pedig pofonegyszerű, ráadásul bizonyos, veszteségmentes fájlformátumokkal is meggyűlt a baja, így érdemes cserélni. A gyári fülhallgatót viszont nem feltétlenül, aki az in-ear kialakítástól tartózkodik, az egy korrekt minőségű, drágább earbud szintjét kapja a ZTE-től ajándékba, a mobilhoz passzoló színben, felvevőgombbal.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Ha nem kívánjuk bővíteni a belső tárolót, az Axon 7 két nanoSIM-et fogad be, és mindkét kártyája képes 300/50 Mbps maximumú, Cat.6-os LTE-kapcsolódásra. A SIM-ek dual standby módban működnek együtt, vagyis ha az egyikről hívást folytatunk, a másik lelép a hálózatról, amíg meg nem szakítjuk a beszélgetést. A nálunk járt, A2017G típusjelölésű változat minden hazai hálózatot ismer, van azonban egy belpiacos változat is, ami a B20-as LTE-t, és még csomó egyéb frekvenciát nem támogat. A WiFi modem 802.11a/b/g/n/ac szabványú routerekkel működik, érzékenysége és stabilitása átlagon felüli, a Direct és hotspot funkciók természetesen maguktól értetődőek.
Nem sikerült mindenhol tökéletesen a fordítás [+]
A Bluetooth verziószáma 4.2-es, természetesen A2DP-vel és LE-vel, az USB kapcsolat pedig 3.0-s, Type-C csatolófelülettel, és hibátlanul működő MTP-vel és OTG-vel. A földi antennák és routerek mellett a navigáláshoz GPS és GLONASS műholdak jelei is besegítenek, a pozicionálás rövid időn belül megtörténik, és navigáció közben sem zavarodik meg. Van iránytű, mágneses szenzor, giroszkóp és NFC, nincs viszont infra és nyomásérzékelő. A beszélgetési hangminőség ugyanúgy kiemelkedik az átlagból, mint a többi audioképesség, a zajszűréssel remek minőségű hangot továbbíthatunk a másik félnek, a hangszóró ereje pedig ilyenkor is kiemelkedő.
Erős a mezőny ebben a kategóriában, a OnePlus 3T pedig az egyik legerősebb játékos [+]
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 10 pont |
Kijelző mérete, minősége | 9 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 9 pont |
Felhasználói felület élménye | 8 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 10 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 9 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 9 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 6 pont |
Ár/érték aránya | 9 pont |
Hogyan értékelünk? |
A hátlap alatt lévő akkumulátor 3250 mAh kapacitású, amennyire nem hangzik kiemelkedőknek, annyira karcsú is az üzemideje, az átlagos használatban nem tudtunk négy óránál hosszabb kijelzőidőt elérni vele, mindezt egy aktív SIM-kártyával, automatikusra vagy közepesre állított fényerővel, kerülve az olyan energiacápákat, mint a navigálás vagy a Snapdragon 820-at megizzasztó játékok. Ha igazán kihasználjuk a hardveres és adatkommunikációs képességeket, a három órának is örülhetünk. A Qualcomm QuickCharge 3.0-kompatibilis adapterhez be kell szerezni egy átalakítót, ha itthon szeretnénk használni, de ha ez megvan, nagyjából másfél óra alatt feltölthetjük a készüléket.
A ZTE Axon 7 várhatóan nem kerül hivatalosan forgalomba Magyarországon, így a szürkeimportos, illetve külföldi árak alapján kell verdiktet mondanunk. Itthon körülbelül 120 - 135 ezer forintért lehet GSM boltokon keresztül beszerezni a telefont, Németországban a hivatalos árak is hasonlóan alakulnak. Ebben a kategóriában egyértelmű kihívónak tűnik a OnePlus 3T, ám még mindig drágább tesztünk alanyánál, és bár a kamerája jobb, hardveres előnye nem kardinális, zenei téren kimondottan elmarad az Axontól, és a szoftveres háttere is jóval nyersebb. A ZTE jelenlegi csúcsmobilja gyönyörű kijelzővel, vékony kávákkal és remek összeszerelésével is hódít, tartozékai kiválóak, aránylag karcsú üzemidején kívül pedig kizárólag azokat az apró szoftveres hiányosságokat lehet ellene felhozni, amiket a Nougat frissítés várhatóan orvosolni fog, főleg akkor, ha az ext4-es fájlrendszert is lecserélik. Közben pedig rendkívül várjuk, hogy idén is előálljanak valami hasonlóan jó kütyüvel, ami már a hazai piacon is villanthat a flagship killer kategóriában.
![]() |
ZTE Axon 7 |
szentkuti11
A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk, köszönjük!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 151,7 x 75 x 7,9 milliméter | |
Tömeg | 175 gramm | |
Színvariációk | ezüst, arany | |
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM (microSD a második kártya helyén) | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 5,5 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1440 x 2560 (538 ppi) | |
Kijelző típusa | AMOLED kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm Snapdragon 820 (MSM8996) | |
Processzor típusa | 1,8 GHz-es, kétmagos Kryo és 1,6 GHz-es kétmagos Kryo | |
Processzor csíkszélessége | 14 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Adreno 530 | |
RAM mérete | 4 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 64 GB (kb. 52 GB elérhető) | |
Memória bővíthetősége | microSD (max. 128 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE 700/800/850/900/1800/2100/2600 MHz (EU modell) |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.2 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac, hotspot, Direct | |
USB | USB 3.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | van | |
NFC | van | |
Ujjlenyomat-olvasó | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 6.0.1 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | Eszköztár, User Guide, ZTE Cares | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 20 megapixel, PDAF-autofókusz, f/1,8-as lencse, dupla ledes villanó, optikai képstabilizátor | |
Másodlagos kamera | 8 megapixel | |
Videófelvétel | 2160p @ 30 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van (Dolby Atmos) | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 3250 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő (3G) | 360 óra | |
Beszélgetési idő (3G) | 16 óra | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, fénymérő, közelségérzékelő, értesítési led, ujjlenyomat-olvasó, előlapi sztereó hangszóró |