Fitnesz, üzemidő, verdikt
Alapvetően a Smart Band Pro modelleket szánja a Xiaomi edzésekhez, azokban van például GNSS is, a tavalyi Band 9 Pro pedig annyiba kerül, mint az új 10-es sorozat tagjai. Ennek ellenére a Smart Band 10-ben is megtalálható 150 sportmód, újdonság a virtuális futóedző, ami rezgéssel jelzi a tempóváltásokat, no meg a frissített giroszkóppal pontosabb lett a lépésszámok, úszás során megtett hosszok mérése is. Ezenfelül újdonság az is, hogy a szívritmusra vonatkozó adatokat Bluetooth-on keresztül ki tudja küldeni a Smart Band 10 más programba, edzőtermi gépre.
Egy Apple Watch Series 7-et referenciaként használva több napon keresztül viseltem a Smart Band 10-et, összehasonlítva úszás, futás, sétálás, evezőgépezés, ugrókötelezés, átlagos napi lépés- és kalóriaszám, valamint alvás terén tett méréseiket. Két külön telefonra voltak mindeközben csatlakoztatva, hogy véletlenül se keveredjenek össze az adatok mondjuk az Apple Egészségből, ahova be tud szinkronizálni a Mi Fitness is. A Smart Band 10 által hozott eredmények elfogadhatók voltak pontosságukat illetően az SpO2-szintet leszámítva. A pulzusszámok terén 1-2 BPM eltérést tudtam leolvasni, lépésszámok terén minimum hat-hétezres nagyságrendben volt 20-30 lépésnyi különbség, a medencés úszásnál a megtett hosszok száma tökéletesen egyezett, bár az úszásnemek felismerése nem megy a Smart Band 10-nek, egyedül a mellúszásé. Ugrókötelezésnél is hajlamos volt elszámolnia magát, szériánként 10 ugrással simán alá tudott lőni. A véroxigén-szint mérése viszont kaotikus, az eredmények jelentős eltéréseket mutattak az eszközök között, akár 6-7%-ot is.
Hirdetés
A Smart Band 10 az elégetett kalóriák, mozgással töltött percek számában úgy tűnt, hogy ugyanazt számolja, mint a másik karomon viselt óra. Nem vette fel fals lépésként a gépelést és a fogmosást sem a Smart Band 10. Az automata mozgásfelismerés sétálásnál tökéletesen működött, nagyjából 500 méter megtétele után a karkötő felajánlotta, hogy edzésként rögzítsem a tevékenységet. A Stressz mérésére szolgáló menüvel nem vagyok megelégedve, nyaralásom során is folyamatosan enyhe stresszt jelzett az eszköz, kivéve akkor, amikor aludtam. Holott nem éreztem egyáltalán stresszesnek magamat.
Az alváskövetés viszont pontosnak tűnik, az elalvás és ébredés időpontját, úgy a lefekvés időpontját is jól határozza meg a karperec. Összehasonlítva a Series 7-es órával, ugyanazokat a fázisokat mérte a két eszköz, jól határozta meg a karkötő az éjjeli felébredéseim időpontjait is. A Smart Band 10 képes volt felismerni azt is, amikor délután szundítottam egyet, ezt külön is kategorizálta, nem alvásként mentette. Az alvásra vonatkozó menüben láthatjuk az éjjeli légzésünk átlagos ütemét, a pulzusunk számát, véroxigén-szintünket, és kapunk egy állatot is egy hétnyi használat után, melynek alvási mintázata elvileg jellemzi alvási szokásainkat. Ez egyrészt jópofa, másrészt azért említem meg, mert a Mi Fitness alkalmazás egy csomó hasonló leírással rendelkezik, melyek segítenek egészségügyi adatainkat kontextusban értelmezni. Az edzések során például vitalitási pontokat szerzünk, ezt korunkhoz és testsúlyunkhoz igazítja a rendszer automatikusan, az a cél, hogy elérjünk 100 ilyen pontot egy héten. Van edzésterhelési összesítő, ahol azt láthatjuk, hogy mennyire terheltük a rendszer szerint szervezetünket mozgásaink során.
A Mi Fitness képes Strava, Google Health Connect, SUUNTO és Zepp Life együttműködésre, viszont ha a Band 8-nál régebbi modellt használtunk, akkor az az által a Zeppben gyűjtött adatokat automatikusan nem fogja bementeni a Mi Fitness, így trendjeinket kezdhetjük elölről felépíteni.
A karkötőbe épített 233 mAh-s akkumulátor töltési ideje nagyjából egy órát vesz igénybe a gyári mágneses töltővel. A márka szerint akár 21 napig is elmegy a karkötő egy töltéssel, ez valószínűleg az alapértelmezett módban van így AoD nélkül, ritka (10 és 30 perc közti intervallumokban történő) egészségügyi mintavételezéssel. Én az összes lehetséges mérést (pulzus, SpO2, stressz, alvás) a lehető legpontosabb adatok gyűjtése miatt a leggyakoribbra állítottam (percenkénti), ezzel hét napot bírt ki 100%-ról 10%-ig merülve a Smart Band 10 úgy, hogy hat éjszaka aludtam is a karkötőt viselve. Ha bekapcsoltam volna a mindig éber kijelzőt, valószínűleg az egy hetet sem bírta volna ki. A Xiaomi szerint AoD-val egyébként 9 napig, erős használattal pedig 8 napig bírja egy töltéssel a karperec. Az edzések alatt egyébként automatikusan percenkéntire vált az optikai szenzor mintavételezése, de amikor azt érzékeli a Smart Band 10, hogy pihenünk, akkor visszatér 10 és 30 perces értékekre.
Összegzés — Xiaomi Smart Band 10
Tízéves idén a Xiaomi aktivitásmérő karkötője és úgy tűnik, ebből a poénból többet már nem nagyon lehet kihozni anélkül, hogy kannibalizálja a Pro verziók eladásait a márka. Persze a GNSS egységet, az NFC-t, a fényesebb kijelzőt még el tudná viselni a karperec is, de valószínűleg a felhasználók jelentős részének ezek nem hiányoznak. A lépésszámolás, pulzusmérés, alváskövetés pontos, az értesítéskijelzés dettó, mutatja az időt is, és nem is drága. Ha valakit kicsit jobban érdekel a mozgás, de annyira nem, hogy egy drágább sportórába befektessen, annak van lehetősége a pulzusszámot átküldeni más eszközre, a Mi Fitness pedig bár nem olyan részletesen, mint egy Polar vagy egy Garmin, de elég jó képet ad a Smart Band viselőjének teljesítményéről is.
Árban is közvetlen konkurens az Amazfit Band 7, a Huawei Band 10, a Samsung Galaxy Fit 3, de húszezer forint alatt is már lehet venni Redmi, Haylou karperecet, myPhone órát is. A Xiaomi Smart Band 10 kiforrott, jól összerakott darab, ami egy 5-ös, 6-os vagy 7-es verzióról váltva már tartalmaz elég sok újdonságot, de a 8. generációról vagy újabbról nem feltétlen éri meg a váltás. Sőt, azt gondolom, ha valaki a legjobb ár-érték arányú karperecet szeretné megvenni, akkor nyúljon a tavalyi Smart Band 9-es modellért, sokról nem marad le vele.
A Xiaomi Magyarországtól kértük el a Smart Band 10-et tesztre.
viragdani01