Bevezető, tartozékok
Az UMi Z az utolsó készülék, ami UMi márkanév alatt jelent meg, a gyártó ugyanis frissíti a brandet. A logó és a név is kiegészül a hivatalos, UMi Digital megnevezésből rövidített Digi kifejezéssel, így a jövőben UMIDIGI néven érdemes keresni a kínai gyártó újdonságait. Az új irányvonalat hangsúlyozottan a huszadik század első felének konstruktivista irányzata inspirálta, látszik is. A bauhaus stílusjegyeinek átvétele egyben egyfajta szemléletmódot is meghatároz, amelyben a funkció és a forma egységét a funkció előbbvalósága dominálja. A tárgykultúrában ez, az építészethez hasonlóan, sallangmentes, letisztult vonalakat jelent, a forma kizárólag a funkcionalitás és a funkciónak megfelelő anyagok egységével ér el esztétikai minőséget.
Na, ennyit a mellébeszélésről, irányvonalnak egyébként nem is rossz, meglátjuk, mit hoznak ki belőle a gyakorlatban. A telefon ezzel együtt pont úgy néz ki, mint nagyjából bármelyik másik, ami speciel nem baj, nyilván a formatervezés szabadságának határt szabnak bizonyos ergonómiai és technológiai szükségszerűségek, plusz kezdjük megszokni a kaptafát, viszont az UMi Z ezzel együtt is fel tud mutatni legalább egy unikális vonást. Csak az kívülről pont nem látszik, de első készülék, amelyben a MediaTek Helio X25-ös lapkájának magasabb órajelre skálázott, szintén három klaszteres, tízmagos variánsa ketyeg.
A Helio X27-es SoC strukturálisan nem tér el az elődtől, viszont egységesen magasabb órajelet képes tartani, amivel nagyjából a Qualcomm Snapdragon 820 szintjét hozza, noha a grafikus teljesítmény a megnövelt órajel ellenére is hátrányban marad. Papíron viszont minden adott a szolid felső kategóriás besoroláshoz: erős hardveres alapok, 4 GB rendszermemória, bővíthető tárhely, fém unibody kialakítás, ujjlenyomat-olvasó, lézeres autofókusz hátul, soft-light szelfifény elől, mindkét oldalon 13 megapixeles modul, gyorstöltés és Type-C csatlakozó. Elvileg minden szép és jó, gyakorlatilag meg majdnem. Kivéve, ami nem majdnem, hanem konkrétan nagyon rossz.
A csomagolás például nem ilyen, ismét esztétikus és prémium érzetet kelt, olyan, mint az UMi Superé, csak kisebb. A fekete fém doboz nem csak strapabíró, de elegáns és minőségi is, a fedelet mindössze az UMi dombornyomott, bronz logója díszíti. Alul technikai információkat tartalmazó matrica, amin sikerült HD-ként meghatározni a mellé írt 1920 x 1080 pixel felbontást. Végül is HD. Csak Full. A dobozban a készülék alatt kapott helyet a tartozékok visszafogott kínálata. Van SIM-tű, egy szintén fekete hálózati töltőfejet, ami 5, 7, és 9 volton 1,67 ampert, 12 volton pedig 1,25 ampert tud teljesíteni, mellesleg nem jelölik, de gyorstöltésre is képes. Ezen kívül már csak egy vagány piros színű, fekete rögzítőkkel kulturáltan kordában tartott, C típusú USB kábel kerül elő.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!