Felfrissíti tízmagos rendszerchipjeit a MediaTek

A Helio X23 és X27 a korábban megjelent X20 és X25 helyére érkeznek.

A MediaTek másfél éve dobta piacra a Helio X20-as rendszerchipet, amely az első tízmagos megoldás volt, ráadásul igen egyedi Big.Little koncepcióval. Azóta már kiderült a lapka többi paramétere is, így például az IGP típusa, valamint az utolsó titka is. Idén tavasszal érkezett meg a Helio X25-ös jelzésű SoC, amelyet a MediaTek kifejezetten a Meizu telefonokhoz tervezett, vagyis a két cég között volt egy megállapodás az exkluzivitásra vonatkozóan. Ez a fejlesztés ugyanarra a lapkára épült, csak más órajeleket alkalmazott, a pontos értékekről az alábbi hírben számoltunk be.

Hirdetés

A MediaTek még nem hagyja pihenni az előbbi két Helio SoC alapját, így a 20 nm-es gyártástechnológiával készülő lapkára még kiadnak egy Helio X23 és X27 jelzésű rendszerchipet is. Mivel a lapka nem változott, így a fentebb linkelt hírekben leírt adatok a két újdonságra is igazak, vagyis egyedül az egyes egységek órajele módosult.

A Helio X23 az X20 közvetlen leváltója, és előnye, hogy a két darab ARM Cortex-A72-es processzormagja 2,3 GHz-en üzemel, míg az ARM Mali-T880 MP4-es IGP 780 MHz-en dolgozik. Ezek az órajelek rendre 200, illetve 80 MHz-cel magasabb értékek a Helio X20 SoC ajánlott specifikációhoz képest.

A Helio X27 az X25 helyett érkezik, és szintén a két darab ARM Cortex-A72-es processzormag órajele nő 2,6 GHz-re, ami 100 MHz-es emelés, továbbá az ARM Mali-T880 MP4-es IGP is 875 MHz-en fog ketyegni, vagyis 25 MHz-et erre is rádobtak a mérnökök a Helio X25 ajánlott SoC specifikációihoz viszonyítva. Mindemellett a lassabbig négymagos Cortex-A53-as klaszter is kapott egy 50 MHz-s extrát, így már 1,6 GHz-en dolgozik.

A MediaTek szerint a Helio X23 és X27 rendszerchipet használó okostelefonon a következő év elején futnak be.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés