Tényleg jobban fogyaszt a Peugeot, az Opel és a Citroen?

Mármint magukhoz képest, a Stellantis csoport márkáiban használt CMP platformhoz tartozó hajtáslánc optimalizációjának eredménye a mindennapokban is érezhető.

Mi itt a látnivaló?

Ezt a Peugeot e-2008-at azért hoztuk el (megint), mert négy évvel ezelőtt ugyan írtunk már róla, ám azóta kapott egy igen alapos frissítést, ami kívülről alig látható (új maszk, új színek, új felnik), de irtó sok ponton változott a belső — nem a formák és az anyagok, hanem a fedélzeti rendszer és az összeszedettség kapcsán. És ami talán ennél is lényegesebb, hogy kicserélték a hajtásláncot, egy picivel nagyobb az akku (50-ről 51 kWh-s bruttó kapacitásra hízott) és lényegesen erősebb a motor (136-ról 150 lóerőre nőtt), mindezek mellett pedig a Peugeot (és a Stellantis égisze alá tartozó testvérmárkák) erre a platformra épített modelljei kisebb fogyasztással, következésképpen nagyobb hatótávval kecsegtetnek.


[+]

Ez pedig eléggé rá is fért a konszern autóra, a 2020-ban nálunk járt 2008-as (ami ugyanígy a nyári időszakban futotta a tesztkört) 16-18 kWh-t kért el 100 kilométeren, ami mindenképpen több, mint ami egy ilyen méretű autótól ildomos. Igen, a kisebb e-208-as valamivel kevesebbet eszik, de az is felfelé lógott ki ilyen szempontból a mezőnyből, a gyártó 300-350 kilométeres hatótávot ígért akkoriban. Most kapásból az a helyzet, hogy ha 100%-ra van töltve a kocsi, akkor kerek 400 kilométert ír a fedélzeti rendszer, ami nagyon bíztató, csak van annyi szépséghibája a történetnek, hogy ezt mindig megcsinálja: akkor is, ha az előző 100 kilométeren lejtőn jöttünk lefelé minimális fogyasztás mellett, meg akkor is, ha kitapostuk a belét.


[+]

Amennyire tudni lehet az akkumulátor tekintetében beszállítót cseréltek, a motor is új, nem a korábbinak a megpimpeléséről van szó, a szoftvert pedig folyamatosan frissítik, ez pedig jól mutatja, hogy mennyire moduláris tud lenni nem csak a CMP platform, hanem úgy általánosságban az elektromos autók felépítése, nem kell újratervezni a komplett kocsit, hanem néhány kulcsfontosságú részegység jobbításával lehet javítani a hiányosságokat és növelni a hatótávot, valamint a teljesítményt. Akár szoftveresen is.


[+]

Bemutatásakor az e-208 / e-2008 kapcsán azért elég sokat prüszköltünk a kaotikusnak ható fedélzeti rendszer kapcsán, de még olyan bosszantó hibák is voltak, mint az elektronikus kézifék manuális üzemeltetése, ami agyzsibbasztó csilingeléssel hergelte a júzert minden alkalommal, amikor P-be rakta az autót, leállította a motort és ki óhajtott szállni — ez már a múlté. Apró változás, hogy elöl már csak Type-C interfészek vannak (és hátul marad a Type-A), illetve most már csak és kizárólag a GT felszereltségű modellek kiváltsága a 3D-s vezető előtti kijelző, amit egyébként mi kifejezetten szerettünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Peugeot e-2008 menetpróba

    Opel márkájú testvérmodelljéhez képest figyelemfelkeltőbb, fiatalosabb a Peugeot, nem csak külsejét, de infotainment rendszerét tekintve is, ez utóbbi működését azonban van még hova faragni.

Hirdetés