Menü
Bekapcsolás után először nyelvet kell választani (van magyar), más dolgunk nincs is, megkapjuk a főképernyőt. Ez egy az egyben olyan, mint amilyen az Androidra feljesztett Sony Ericsson felület, csak éppen nem lehet jobbra-balra húzogatni, bár a középen terpeszkedő óra mégis mozog, ha serényen tapogatunk. Felülről sem úszik be semmi, összesen tehát öt irányba indulhatunk. Ha lentről kaparunk felfelé, akkor jön be a három oldalas, ikonos menü. A kezdőképernyő négy sarka pedig négy, dedikált funkcióhoz visz: zenelejátszó, tárcsázó, névjegyzék és üzenetek. Ezek tetszőlegesen variálhatóak, a menüben levő ikonok össze-vissza cserélgethetőek egymással és a négy sarokban levő darabokkal is. Aztán a használat során kiderül, hogy a főképernyő is lapozható, de csak akkor, ha van miért. Jelesül szól a háttérben a zene (kap egy widgetet), jön SMS, illetve nem fogadott hívás (értesítési widget), ez okos dolog.
Maga a főmenü összesen három oldalas, oldalanként kilenc ikonunk van. A sorrend ugyebár változtatható, ezt az adott rajz hosszas megnyomása után tehetjük meg. A kékes téma fix, de az alapképernyő és a főmenü alatt látható grafika cserélhető, saját fotóra is. Így viszont elég idióta eredményt kapunk: mondjuk piros minden, amíg be nem szaladunk egy almenübe, ott megint kék háttér előtt mókázhatunk, nem túl szofisztikált megoldás. Nem egységes a visszalépés folyamata sem egy konkrét menüpontból, néhány helyen erre külön piktrogram van a kijelzőn, viszont az alsó, széles gomb megnyomása minden esetben ezt eredményezi: egy lépéssel vissza.
A rendszer sebessége kardinális kérdés egy teljesen érintésvezérelt telefon esetében. A Yendo pedig nem egy Ben Johnson, bár sokkal kezesebb, mint amilyen az első Cookie, vagy Corby volt. Ennek ellenére ez még így sok helyen édeskevés, a menüben való bóklászás tempója még úgy-ahogy vállalható, de amint valami különlegesebb dologra vágyunk, igencsak megizzad szegény Yendo. A görgetésnél próbálkozott a fejlesztői csapat valamiféle kompromisszumra törekedni, azt mindenképpen el kell felejteni, hogy csak meghúzom az ujjam a kijelzőn és lendkerekes hatással végigpörögnek mondjuk a kontaktok. Darabos, ugráló módon szaggat lefelé a kép. Multitouch nincs, pedig a kapacitív kijelző még ebben a méretben is jó partner lehetett volna. A fotós és videós funkciók viszont nagyon kis gyengére sikerültek, ezekről lesz szó még később, írásban, de a lenti videón megpróbálok minden lényeges menüpontot is bemutatni:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
