Bevezető, csomagolás
Zenetelefon. A kifejezést annak idején a Sony Ericsson Walkman szériája hozta létre, mára pedig kis túlzással azt sem tudjuk, hogy mit takar. Pár (jó pár...) éve ugye még közel sem volt általános dolog az, hogy egy telefonnal érdemben zenét lehetett hallgatni, az átlagos készülékek ugyanis sem bővíthető memóriával, sem szabványos fülhallgató kimenettel nem rendelkeztek. Mára azonban más a helyzet, gyakorlatilag már az alsókategória magasabb régióiban is találni zenelejátszásra alkalmas készülékeket. Mitől zenetelefon tehát napjaink zenetelefonja? Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: semmitől.
Persze ez így túlzás, van ugyanis két dolog, ami megkülönbözteti az efféle masinákat nem muzsikálásra kihegyezett társaitól: dedikált zenegombok és egy jó minőségű fülhallgató. Utóbbi ugye nem épp készülékspecifikus dolog, elvégre ha van 3,5 mm-es jack kimenetünk, akkor minden gond nélkül vásárolhatunk magunknak egy olyan fülest, amilyet csak akarunk, még az is elképzelhető, hogy ár és hangzásvilág szempontjából egyaránt jobban fogunk járni. A zenegombok ellenben készülékspecifikusnak tekinthetők, kérdés viszont, hogy szükség van-e rájuk az aktív készenlét és a háttérben futó lejátszóprogramok világában. Szintén nem spanyolviasz: nincs.
Kijelenthetjük tehát, hogy a zenetelefonok többnyire középkategóriás készülékek, melyekre ráraknak három gombot, adnak hozzájuk egy jó fülest, becsomagolják valami életérzést átadó dobozba, aztán hadd szóljon, szó szerint. Ilyen a Samsung M3510 Beat névre hallgató újdonsága is, amit megspékeltek egy mozgásérzékelővel is, zenéinket tehát elvileg három módon is tudjuk léptetni vagy netán leállítani - hát, azt hiszem ez adja meg a dolog igazi esszenciáját. Dizájnos doboz, benne hálózati töltő, adatkábel, egy két részből álló hallójáratos fülhallgató, valamint egy 1 GB-os memóriakártya - mindez az XXL GSM-től.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
