Hirdetés
Adatátvitel, akkumulátor
Az L700 a 3G hálózatokat ugyan már ismeri, de a HSDPA kimaradt a repertoárból. Így is az egyik legolcsóbb, normális szolgáltatáskínálattal rendelkező harmadik generációs mobiltelefon a piacon, az árszintet figyelembe véve nem érheti túl nagy kritika a koreai mérnököket. A 3G-hez Access Netfront böngésző dukál, amely egynek jó, de egy Opera Mini zsigerből lemossa.
Lokális szinten a mellékelt USB kábel és a szintén mellékelt szoftver együttese kínál korrekt PC-vel való kapcsolati lehetőséget, így turkálhatunk a telefonkönyvben, illetve az üzenetek között is. Ha a kábelről nem a szabadság felszabadító érzése jut eszünkbe, akkor ott van a Bluetooth, amely ugyan lassabb átvitelt tesz lehetővé (60-70 KB/s), de egyébként kifogástalanul működik.
Látható, hogy az L700 alapvetően eddig remekül állja a sarat, de sajnos sikerült kicsit alulméretezni a hátlap alatt rejtőző telepet. Az akkumulátor ugyanis nálam egyetlen töltéssel ritkán húzott ki két napot, nyilván hozzátéve gyorsan azt is, hogy természetesen használatban volt az eszköz, de nem jobban, mint általában a tesztkészülékek. A második napon már töltővel a zsebemben indultam el a dolgomra, hogy ha megéhezik a kis fémes tégla, akkor nehogy mobilkommunikáció nélkül maradjak.
Összegzés. Ez, így, ebben a formában, ennyi pénzért szinte tökéletes. Azt tudja, amire szükségünk lehet, jó minőségben, kulturált formatervvel, példás anyaghasználattal, jó kezelhetőséggel. Az elején is említettem, de a végére sem változott meg a kép: jelen pillanatban ennek az árkategóriának a legjobb vétele, alig lépett piacra, de már most is versenyképes, ha még egy kicsit zuhan az ára, akkor nemigen lesz vetélytársa.
Nem gatyázunk, a Samsung L700 bizony:
![]() |
Samsung L700 |
Bog
A Samsung L700 a GSM Takács jóvoltából került hozzánk. Köszönjük.
A készülék megvásárolható online a www.gsmtakacs.hu címen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!