Sagem MyX1-2 - véletlenül retro

Hirdetés

Multimédia

Szívesen írnánk a sokoldalú multimédiás képességekről, azonban egyedül a csengőhangokat tudjuk részletezni pár sorban. A telefon dobozán a „Hi-Fi Polyphonic” felirat díszelgett, de a korábbi ismerkedés után már nem számítottunk semmi jóra, azonban amikor megláttuk a „Magyar Tánc”, „Diszkótéma”, és a „Zselé” elnevezéseket, egyre gyanúsabb lett a dolog. Amikor meghallgattuk ezeket, minden gyanúnk beigazolódott. A telefon hangzása azokat a régi korokat idézi, amikor még a jó öreg 198-as Ericssonnal mászkáltunk. Sajnos használhatót nem találtunk ezek között egyet sem, talán a jó öreg ring-ring szerű „klasszikus” az egyetlen, ami szóba jöhet. A vibra nem túl erős, nem kell attól tartanunk, hogy szétveri a telefon hátulját az asztalon, azonban nem is képes arra, hogy egyszerre csengjen és rezegjen. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a Sagem MC930-ban található csengőhangok kerültek bele az öt évvel később megjelenő Myx1-2-be.

Játékok terén kicsit szűkmarkú volt a gyártó, mindössze egyetlen darab Puzzle került bele. Viszont ez mindjárt kapott egy animált dobókockákkal, és kártyalapokkal jelzett menüpontot. Sajnos ez sem túl érdekfeszítő, kb. 2 perc próbálkozás után örökre feladtuk a használatát.

Naptár nem került a telefonba, így szervezőfunkciókról nincs mit beszélnünk, kivéve a pofonegyszerű ébresztőórát, amely működik kikapcsolt állapotban is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sagem

Azóta történt

Előzmények