Bevezető

Nem én akartam. Hírt adtunk pár hete arról, hogy a Vodafone kínálatában megjelent egy nagyon olcsó Hello Kitty készülék, s ugyanebben a hírben már jeleztük, hogy nem, nem kívánjuk tesztelni. A törzsolvasói gárda ennek hatására olyan merényletet követett el, amelyet semmiféle formában nem tudtam hárítani: online petíciót indítottak, hogy legyen teszt.

Itt van. A GSM Takácstól érkezett doboz is itt van már az asztalomon lassan egy hete (erősen agyaltam rajta, hogy a Samsung Galaxy S premierre ezt viszem magammal, de győzött a jobbik eszem), egyszer bontottam ki eddig, hogy megnézzem, vajon be tud-e fogadni Telenor kártyát. Befogadni be tudja, de hálózatra már nem lép vele, pedig milyen egyszerű lett volna az élet, lepasszolom a kiscicát zy-nek, írjon róla ő valami negédeset, én maximum kiegészítem.

Az 1974-ben született Hello Kitty azonban rámrohadt. Vártam a napot, amikor nem megyek alapvetően sehova, vagy ha igen, akkor is kizárólag kocsival, s ekkorra időzítettem a kártyám installálását az egyébként Sagem márkájú készülékbe. Most nem megyek bele, hogy Hello Kitty telefont kik vesznek (nők), ők hány évesek (3-60), milyen neműek (nők), miért vannak ennyire oda ezért a cicáért (senki sem tudja), s egyáltalán, minek van ez a dolog a világban (mert pénzt lehet belőle csinálni). A forgalmazók, gyártók általában hangsúlyozzák, hogy a Hello Kitty telefonok gyermekek számára lehetnek kedves és hasznos eszközök, ennek ellenére néhány nő a jelek szerint megmarad ezen a szinten... nos, ők az igazán fizetőképes felvevőpiac, mert a rajongás eredménye, hogy mindenre hajlandóak áldozni, ami magán hordozza a száj nélküli macskát.

A Sagem cicás modellje kapcsán túl mélyen nem kell a Hello Kitty pénztárcába nyúlni, a telefon ugyanis feltöltőkártyával alig több mint 10 lepedőért hazavihető, szeretgethető, birtokolható, és a többi, amit egy ilyen macskás cuccal csinálni szokás, nincsenek mélyebb információm.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!