Hirdetés
Doboz, külső
Szuper tok (nem az az áttetsző fajta, hanem normális, tartós valami), 120 wattos töltőfej és kábel tartozik a készülék mellé, ezt így kell csinálni. Ebből már lehet sejteni, hogy az elődben is meglévő villámgyors töltés még gyorsabb lett — nem lehet elégszer elmondani, hogy ez mennyire hasznos a mindennapokban. Más kérdés, hogy ha nem a saját töltőjét használjuk, akkor 50-60 wattos tempó eshet ki PD3.0-s töltőfejekből, különben pedig 25 wattos sebességre számíthatunk.
A telefon talán külsőre változott a leginkább. Egyrészt valamivel kisebb, mint az előd, magassága és szélessége 1-2 milliméterrel csökkent, amit annak köszönhet, hogy vékonyabbak a kijelző körül a kávák. Ráadásul a Redmi sorozatnál először most egy oldalirányban enyhén ívelt kijelzőt használtak, aminek nem mindenki fog örülni, noha design szempontjából drágább telefonnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Maga a kijelző továbbra is 6,67 inches, de ez nem ugyanaz, mint a tavalyi. Ez az AMOLED panel már 1220 x 2712 pixel felbontású (446 ppi a tavalyi 395 ppi-hez képest), fénysűrűsége is papíron több, bár ezt nekünk nem sikerült műszerrel igazolni, a védelem pedig ezúttal Gorilla Glass Victus. A PWM 1920 Hz-en zajlik, ami közepesen magas érték, a vibrálásra érzékenyek nagy részének ez még belefér. Szóval: az egyik előrelépés a tavalyi modellhez képest a kijelző: fényesebb, nagyobb felbontású, karcállóbb… és íveltebb.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Redmi Note 13 Pro+ | Poco F5 Pro | Honor 90 | Google Pixel 7a | OnePlus Nord 3 | Samsung Galaxy A54 |
Képátló | 6,67 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,7 hüvelyk | 6,1 hüvelyk | 6,74 hüvelyk | 6,4 hüvelyk |
Felbontás | 1220 x 2712 | 1440 x 3200 | 1200 x 2664 | 1080 x 2400 | 1240 x 2772 | 1080 x 2340 |
Technológia | HDR10+ Dolby Vision AMOLED | 12 bit HDR10+ Dolby Vision AMOLED | 10 bit HDR10+ AMOLED | HDR10 OLED | HDR10+ Fluid AMOLED | Super AMOLED |
Képfrissítés | 60 / 120 / auto. Hz | Adaptív 120 Hz | 60 / 90 / 120 / auto. Hz | 60 / 90 Hz | 60 / 90 / 120 / auto. Hz | Adaptív 120 Hz |
Fehér fényerő | 495 / 755 nit | 497 / 903 nit | 569 / 960 nit | 476 / 1184 nit | 482 / 875 nit | 407 / 1057 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,9 nit | 2 nit | 2,4 nit | 1,9 nit | 2 nit | 1,9 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 7620 K + kézi | 7589 K + kézi | 7866 K + kézi | 6762 K + kézi | 7298 K + kézi | 7000 K + kézi |
Az egész készülék jóval modernebb benyomást kelt, a tavalyi termék egy korrekt iparosmunka volt inkább, ez sokkal aprólékosabban tervezettnek tűnik, szépek az ívek, nagyon jó a hátlapon a pasztell színekkel tagolt felső rész a kamera mellett, remekül kiállnak, de mégsem lötyögnek az oldalsó gombok, a kamerák kör alakú kitüremkedésének lépcsőzetes mivolta is jópofa, egységes méretű, kör alakú lukakban ülnek a hangszórók, a mikrofonok, az infra, de még a SIM-tálca nyitórése is ekkora, ebben a formatervben van koherencia, átgondoltság, elegancia és ötlet, nem csak egy sima Redmi, aminél a funkcionalitáson túl más szempont nem játszott, hanem ad valami pluszt, tényleg egy kategóriával komolyabbnak mutatja magát. És már megvan az IP68-as védettség is. Az ujjlenyomat-olvasó átkerült oldalról a kijelző mögé, de precízen működik így is.
Kikerült viszont a 3,5 mm-es jack csatlakozó, microSD már tavaly sem volt, viszont a két nanoSIM-en felül eSIM támogatás is van az idei gépben. Megmaradt a készülék tetején az infravörös port, az USB pedig 2.0-s Type-C. A hátlapon a felső harmad kifejezetten jópofa, de a kamerás felhozatal nem változott. A sztereó hangszórók sem tűntek el, az oldalsó gombok jól kitapinthatók, az összeszerelési minőség pedig példás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!