Hirdetés

Qtek 9000 - mit nem tud?

Külső

Az első benyomása mindenkinek az volt, hogy túl nagy. Ezek után három mondatban összefoglaltam a tudást, kinyitottam a készüléket, majd megcsavartam a kijelzőt. Állak estek le, „mutasd csak” kiáltások hallatszottak. A készüléken rengeteg gomb van. A triviális billentyűkre nem vesztegetnék szót: van bekapcsoló gombunk, és van világításkapcsoló. A hangerőszabályzás egy csúszkával történik, ez minden helyzetben kézreáll.

Érdekesek viszont a hívásfogadó és elutasító gombok. Egy hagyományos PDA-telefon kombó esetén ezeket az előlapi kijelző alatt helyezik el. A Qtek 9000 esetében ezt máshogy oldották meg, ugyanis a készülék oldalán kaptak helyet. A dolog kétségkívül praktikus, de nem az igazi, a hívásfogadás folyamata ugyanis nem túl egyértelmű. Összecsukott állapotban nyilván nem vehető fel a telefon, csak headset használatával, tehát muszáj kinyitni. Nyitott könyvvel senki nem szeret telefonálni, ezért a profi Qtek használó rögtön meg is csavarja a kijelzőt és jól visszacsukja. Ekkor meg kell várni, míg a Windows átforgatja a képernyőt, és ezután lehet megnyomni a fogadó gombot. Nyilván ez nem jó. Ezért az a tanácsos, hogy alapesetben kihajtott kijelzővel hurcoljuk a készüléket, ám így sérülékenyebb az eszköz, pont ezért a gyártó egy csinos bőrtokot is mellékel.

A hátlapon van egy hatalmas fényképezőgép, melyet az eszköz oldalán található gyorsgombbal is üzembe helyezhetünk. Alul SD/MMC bővítőhely található, gyárilag azonban nem jár hozzá kártya. Oldalt még megtalálható a mini USB porton keresztül működő töltő és adatkábel csatlakozója. A kijelző mellett pedig az öt irányú navigációs gomb foglal helyet, alatta pedig egy pici kamera a videóhívásokhoz. Alig vártam már, hogy életet leheljek a készülékbe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Qtek

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés