Hirdetés
Bevezető
Mikor utoljára Philips mobil került a kezünkbe, abban nem volt sok köszönet. Polacheck kolléga szanatóriumi kezelésre járt, évek múltán is rosszakat álmodott. Mára felépült, a Philips pedig visszatért – legalábbis hazánkba, mert az utóbbi években nem lehetett itthon kapni az egykor szebb napokat (Genie, Genie Sport) megélt, holland-maláj gyártó készülékeit.
Most viszont az XXL GSM hathatós közbenjárását követően egy raklapnyi új Philips közül válogathattunk (tehát lesz itt még teszt bőven), de mindenekelőtt elhoztuk azt a mobilt, amely híreink között már többször szerepelt, s csupán egy dologról híres: két hónapig bírja egy töltéssel.
Ez azért merész kijelentés, főleg, hogy a Xenium 9@9k nem egy teljesen fapados cucc, hiszen színes kijelzővel, GPRS technológiával, MP3 lejátszóval és bővíthető memóriával is bír, márpedig ezek szeretnek beleharapni az akkumulátorba. Persze nem egy drága telefon, a cikk írásakor talán már hozzá lehet jutni 20 ezer peták alatti áron.
Három dologra keressük tehát a választ. Milyenek a mostani Philips termékek, tényleg bírja-e két hónapig töltés nélkül, s hogyan lehet felpörgetni az időt, hogy ezt kiderítsük. Utóbbi kérdés a legnehezebb.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!