Hirdetés

Nothing Phone (3a) és (3a) Pro - az ügyes meg sasszemű

A két új Nothing telefon között marginális eltérések adódnak, ezért érdemes ezeket egyszerre megvizsgálni. Az biztos, hogy továbbra is egyedi és jól eltalált cuccokat készít a gyártó.

Bevezető

Ott voltunk Virág Danival a Nothing idei bemutatóján Barcelonában. Voltam már pár készülékbejelentésen az elmúlt 20+ évben, egyik-másik egész jópofa, vagy éppen egész különleges volt, de a Nothing egy teljesen más világ. Hogy egy végletekig kimunkált imázs lenne annak a hátterében, hogy olyan laza és kötetlen volt az egész, mint kábé semmi más, azt kevésbé gondolom, inkább tényleg úgy döntöttek, hogy nem veszik magukat véresen komolyan, nem traktálnak senkit unalmas technikai információkkal, hanem csak simán odacsődítettek egy rakás embert egy tengerparti klubba… és kész. Ki voltak téve az új telefonok, benne volt a meghívóban, hogy lesz majd valami beszéd: hát az 5 percig tartott és körülbelül arról szólt, hogy szevasztok, jó, hogy itt vagytok, ott vannak az új telefonok, na, bulizzunk, szevasztok.


[+]

Még a rendezvény előtt elküldték az újdonságok paramétereit, elindult az előrendelés, nekünk már csak annyi dolgunk volt a helyszínen, hogy meg is fogdossuk a termékeket (leginkább a kéket, amit egyelőre nem hoznak Európába, legalábbis ezt mondták, ehhez képest volt, akinek sikerült rendelni mégis), aztán csak beszélgettünk a gyártó embereivel. Többek között (és főleg) a magyar piacot kiszolgáló disztribútor illetékesével, akit történetesen 20+ éve ismerek, szóval megtudtuk azt, ami egyébként sem nagy titok: nagyon szeretnének most már szolgáltatókhoz is bekerülni. Egyébként ezen a ponton már meg is érdemelnék.


[+]

De ez a lazaság és ez a kötetlenség akármennyire is szimpatikus, továbbmegyek: üdítő a telekommunikációs közegben, vissza is üthet, ha a termékkel valami probléma adódik. Mert akkor nyugodtan lehet mondani, hogy egy kis komolyság azért mégiscsak kéne. De eddig csak apróbb bakik csúsztak be a Nothing rövidke történetében: rosszul kiszámolt árazás egy korábbi modell bevezetésekor, meg a “nem lesz”, de “mégis lesz” frissítés nyúlfarknyi epizódja említhető. Most meg a kék, nem kék eset van, de úgy magukkal a telefonokkal nem sok gond adódott. Oké, a világbajnok árazással induló CMF-ből az NFC-t kispórolni gonosz dolog volt.


[+]

Szóval itt van a két Nothing Phone (3a). A sima és a Pro. Nem érdemes őket külön értékelni, mert összesen három eltérés van a két termék között. Az első és legfontosabb: a Pro modellben egy jóval komolyabb zoom kamerát találunk, ami miatt a hátlap is kicsit más formavilágú. Az előlapi kamera is valamivel jobb papíron (nagyobb szenzor, nagyobb felbontás), a harmadik előny pedig az eSIM támogatása, amit a sima (3a) nem kapott meg. Kész, pont, nyilván a periszkópos zoom modul miatt a Prónak kicsit nagyobb a tömege (10 grammal), de úgy egyébként minden más paraméter megegyezik, a méret, a hardver, a kijelző, a formaterv a kamerák kivételével. Árban természetesen viszont van eltérés, a Nothing mindig igazgatja kicsit a forintos árakat az árfolyamot figyelve a webshopjában, de 140 ezer forint körül van a (3a), a Pro pedig 187 ezer forintot kóstál. De ha a simát felhúzzuk ugyanarra a 12/256-os konfigra, amit a Pro kínál, akkor az is 156 ezer forintra ugrik. Kérdés, hogy mi lesz majd a 8/128-as Pro ára, mert elvileg létezik, csak egyelőre nem lehet megrendelni. Aki vásárlás előtt megnyomkodná esetleg a készüléket, annak információink szerint itthon a BestByte és az Euronics boltjaiban lehet rá lehetősége.

Kialakítás

A két telefon milliméterre ugyanakkora méretű, ehhez képest a Pro doboza kicsit vastagabb. Mi a fene? — gondoltam, mielőtt még kibontottam volna a csomagokat, de aztán kiderült a turpisság: a hivatalos oldalon megadott vastagsági méretekbe nem számolják bele a kamerasziget kitüremkedését, ami egyébként elég sunyi dolog, lehetne itt egy 20 centis obi is, aztán ugyanúgy 8,39 millimétert írnának. De a lényeg: a Pro kör alakú és egyébként is nagyobb kamerarendszere jobban kiáll, mint a sima modell középre helyezett, vízszintes tájolású púpja.


[+]

Innentől a külső (főleg a hátlap) megítélése sok szempontból ízlés dolga. Nekem már a Phone (2a)-nál sem volt egyszerű megszoknom a középen pislogó kamerapárost, nem tudtam elvonatkoztatni a közel ülő szemekből áradó alacsony intelligencia pejoratív érzetétől, másoknak viszont pont tökre bejött a design, már csak azért is, mert a telefon nem billegett az asztalon. Ez sem teszi. A Pro verzió kör alakú, szintén középre igazított, jóval nagyobb gyűrűje úgy marad önazonos a Nothing formanyelvéhez, hogy közben számos konkurens gyártónál láttunk az utóbbi években hasonló kialakítást (Honor, Vivo, Xiaomi), ráadásul a hozzánk eljuttatott fekete változat inkább a mattszürke egy egészen sötét árnyalata és tényleg remekül áll a telefonnak, hogy a fent említett gyártókkal szemben mindennemű csillogást és cicomát mellőzve használják ezt a kör alakú motívumot.


[+]

De kapásból megkérdeztem mást is, aki viszont a sima Phone (3a) mellett érvelt, hogy az telefonnak néz ki és nem is akar kamerának látszani, úgyhogy nála az nyert. Akármelyik is a szimpatikus, az elvitathatatlan tény, hogy a Nothingnál nagyon érzik, hogy mitől lesz egy hátlap egyedi, ráadásul a saját stílusuk mostanra már a védjegyük is. És az is evidens, hogy ha egyedi telefont akarunk rajzolni, de nem a méregdrága hajtogatható vonalon mozgunk, akkor sok egyéb mozgásterünk nem lesz, mint a hátlapot variálni (ezért jók a Red Magic és a ROG cuccok is sokszor), az előlap ugyanis jobbára csak egy kijelző.


[+]

Ez most is így van, a készülékeken 6,77 inches panel tesped, ami valamivel nagyobb, mint amit az előd (2a) tudott kínálni, de sajnos nem a kávák lettek vékonyabbak, hanem pont ennyivel méretesebbek a friss modellek. Az 1080 x 2392 pixeles felbontást AMOLED technológia és 120 Hz-es frissítés teszi kerekké, a gyártó 1300 nites maximális fénysűrűséget ígér, de pontszerű fehér esetén szerintük 3000 nit is összejön. Jó nekik, biztos van olyan masinájuk, amivel ezt ki lehet mérni, a mi mérőnk ennyire nem szofisztikált, de összejött az 1300 nit nálunk is, amit aláhúz, hogy a kültéri láthatósággal napfény alatt tényleg nem volt gond. Az üveget Panda Glass védi, ami fura váltás a korábbi Gorilla Glass-ról, de biztos megvan az oka, mindenesetre a szakirodalom szerint ez is van olyan jó, mint a Corning megoldása, csak míg ott mindenféle verziókról tudjuk, hogy kábé hová lehet pozícionálni, addig a Panda Glass az csak Panda Glass és kész. Gondolom a pandák is öregednek, tehát a Nothing Phone-okon levő Panda Glass nyilván valami friss fejlesztés. A kijelző alá tett ujjlenyomat-olvasóval sincs probléma, korrekt, jó hatékonyságú és elég gyors is, a 120 Hz-es frissítés pedig adaptív, 30 Hz-re is le tud menni, ha épp nem történik semmi a kijelzőn.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Nothing Phone (3a) Nothing Phone (3a) Pro Google Pixel 8a Samsung Galaxy A36 5G Vivo V40 5G Motorola Edge 50 Neo
Képátló 6,77 hüvelyk 6,77 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,78 hüvelyk 6,4 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2392 1080 x 2392 1080 x 2400 1080 x 2340 1260 x 2800 1256 x 2760
Technológia AMOLED AMOLED HDR10+ OLED Super AMOLED HDR10+ AMOLED HDR10+ LTPO P-OLED
Képfrissítés adaptív 120 Hz adaptív 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz 60 / 120 Hz
Fehér fényerő 751 / 1346 nit 745 / 1273 nit 772 / 1499 nit 452 / 1863 nit 504 / 1396 nit 531 / 1636 nit
Fehér fényerő (min.) 2,3 nit 2,2 nit 1,9 nit 2 nit 2,1 nit 3,0 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6464 K + kézi 6604 K + kézi 6520 K + kézi 6752 K + kézi 7390 K + kézi 6918 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Mindkét masinán van egy extra gomb. Ez amúgy engem speciel kissé zavart, mert emiatt a hangerőgombok balra költöztek, a jobb oldalon maradt a ki-be kapcsoló és ez a spéci billentyű, amit röviden, hosszan és kétszer lehet benyomni. És sajnos nem programozható. Az Essential Space (még nincs magyar neve) funkciót indítja el, ami… hát…. szóval egyelőre nem nagyon találtam neki értelmet. A lényeg az, hogy a kijelzőn éppen látott dolgot lementi és adhatunk hozzá szöveget, vagy hangjegyzetet. Például megnyitjuk a kamerát, aztán megkérdezzük, hogy mit látunk. Vagy egy weboldalon levő tartalommal kapcsolatban érdeklődünk. Vagy magunknak mondunk fel teendőket. A szoftver nem csinál meg semmit helyettünk. Csak simán rögzíti, hogy mit kéne megjegyezni és azokat listázza, aztán manuálisan kipipálgathatjuk magunknak, vagyis ez egy saját jegyzetfüzetecske, amibe képeket, teendőket és gondolatokat véshetünk fel. Magyarul is ért elvileg, de gyakorlatilag nem, angolul el lehet vele boldogulni, jópofa, meg minden, de nem éreztem annyira hasznosnak, hogy egy külön gombot is rendeljek mellé. Ráadásul olyat, amit át sem lehet programozni. És ki sem lehet kapcsolni. Erre amúgy a Nothing CEO, Carl Pei azt reagálta, hogy gondoltak rá, de szerintünk annyira frankó (lesz) ez a funkció, hogy mindenki akarja majd használni. Szerintem meg nem. Pláne addig nem, amíg nem ért rendesen magyarul.

[+]

Hirdetés

Úgy egyébként a többi dolog kapcsán óriási megfejtések nem lesznek. Az alsó SIM-tálcára mindkét esetben két nanoSIM rakható, de a Pro modellnél van opció az eSIM használatára is (de egyszerre csak két kártya lehet aktív). A multimédiás hangszóró alul van, de a felső beszédhangszóró is beszáll a projektbe, így sztereóban szólnak a készülékek, noha a felső modul valamivel halkabb. Jack nincs, Type-C viszont természetesen van, a hátlapon pedig mindkét modellnél ott figyel a Glyph interfész, amely mostanra már a Nothing védjegye: ezúttal három körív alkotja a LED-es villogásokat, amelyek hívásokat, értesítéseket, töltést, visszaszámolást és zenelejátszást is jelezhetnek. Ki lehet most is kapcsolni az egészet, illetve időzíthető, hogy éjszaka ne zavarja meg a pihenésünket. Közös az IP64-es védettség is, de egyébként is azt lehet mondani, hogy mindkét Nothing Phone (3a) magas színvonalú összeszerelési és anyaghasználatot kínál.

Hardver, UI

Hardveresen csak a tárhely és a RAM kapcsán van eltérés, a chipset ugyanaz a Snapdragon 7s Gen 3 mindkét esetben. Ez egy jóféle középkategóriás megoldás, amely a legtöbb feladatra maximálisan elég, minden játék fut, minden animáció gördülékeny, tud 4K videófelvételt legalább egy kamerával, nyilvánvalóan adottak a fejlett adatkommunikációs technológiák, de mégsem melegszik túl még markáns terhelés hatására sem. Van külön “Game Mode” mindkét termékben, ami lenémítja az értesítéseket és egy oldalról előrántható panelt is hozzátesz a rendszerhez. Itt egy kapcsolóval késleltethetjük a throttlingot (ezt performance módnak hívja a felület), illetve világosíthatunk a sötétebb részeken, hogy jobban lássuk a gaz ellenséget ott, ahol sunnyog, valamint elérhető a képernyőrögzítés lehetősége is. Ezt a chipsetet a 3DMark extrém tesztje nem tudja megizzasztani, a 99,6%-os stabilitás azt jelzi, hogy kapcsolgathatjuk ezt a Performance módot, de igazából tökmindegy, amit az is aláhúz, hogy az AnTuTu is szögre ugyanazt a pontszámot hozta nélküle, mint vele.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Nothing Phone (3a) & Pro Redmi Note 14 5G Vivo V40 5G Google Pixel 8a Samsung Galaxy A26 Honor 200 Samsung Galaxy A36 5G
Rendszerchip Snapdragon 7s Gen 3 Dimensity 7025 Snapdragon 7 Gen 3 Google Tensor G3 Exynos 1380 Snapdragon 7 Gen 3 Snapdragon 6 Gen 3
AnTuTu 10 790 049 pont 466 094 pont 803 345 pont 968 350 pont 587 911 pont 784 779 pont 617 665 pont
3DMark Wildlife Extreme 1052 pont nem támogatott 1479 pont 1759 pont n/a 1482 pont 914 pont
Geekbench 6 (single/multi) 1185 / 3305 pont 948 / 2259 pont 1147 / 2779 pont 1614 / 3748 pont 1002 / 2749 pont 1155 / 3180 pont 1005 / 2887 pont
GFXBench Car Chase onscreen 32 fps 16 fps 30 fps 59 fps 26 fps 32 fps 26 fps
GFXBench Car Chase offscreen 47 fps 17 fps 48 fps 76 fps 30 fps 48 fps 30 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 51 fps 82 fps 60 fps 73 fps 60 fps 67 fps
GFXBench Man. offscreen 104 fps 62 fps 108 fps 193 fps 77 fps 106 fps 75 fps

A sebességtesztek pontszámaiban a két készülék esetén nincs eltérés, a RAM mérete viszont más. A sima modell jöhet 8/128 GB-os és 12/256 GB-os változatban is, a Prónál csak ez utóbbi kiszerelés létezik jelenleg. A szoftveres oldal szinte ugyanaz, a beállítási folyamat során az egyetlen eltérés, hogy a Pro felkínálja az eSIM hozzáadását is. A rendszer már az Android 15-re épülő Nothing OS 3.0-s verziója, amely egy csomó apróságban fejlődött az előző felülethez képest. Bármilyen szoftvert lehet futtatni kis ablakban, jobban testreszabható a zárolási képernyő, az alkalmazáslista ikonjait igény szerint AI segítségével lehet csoportosítani, jobbak az animációk, van egy csomó új widget, a gyorskapcsolós függöny is jobban paraméterezhető és persze most is megvan a dotmártrixos jellegű, fekete-fehér-piros színvilágú menü, ami továbbra is egyedi és jópofa. Új júzereknek kicsit azért szokni kell, hogy micsoda mit jelent grafikailag, de aztán nagyon szerethető, jól optimalizált, logikus és gyors.

[+]

Persze, hogy a Nothing készülékeibe is beköltözik az AI, kapásból ott az Essential Space, a Google-féle AI háttérképezés és a karikázós keresés, de csináltak most már saját Galéria alkalmazást is a Google Fotók helyett, ami szintén valami AI alapú analizálás után ad javaslatokat arra, hogy milyen effektekkel és beállításokkal lehet felturbózni a már meglévő képeinket. Nem hiányzik a gyártó füleseit vezérlő Nothing X alkalmazás sem, van saját fejlesztésű diktafon, ami beszédre és környezeti hangokra is fókuszálhat, de ott még nem tartunk, hogy ebből leiratot készítene. Egyébként viszont a szokásos Google alkalmazáscsomagon túlmutatóan nincs semmi további extra, nincs bloatware, bár én ezt az Essential Space nevű izét eléggé annak tekintem, mert az egy dolog, hogy jelen formájában nem sok értelme van (pláne magyarul), de hogy még egy hardveres gombot is ránk erőltetnek, az számomra már csak azért is túlzás, mert irtó gyakran ezt nyomtam meg a szokásos kikapcs helyett.

[+]

Van always-on kijelzés, bár relatív kevés paraméterezhetőséggel, van duplakoppos feloldás és lezárás, van egy-két fejlesztés alatt álló funkció, mint a Glyph interfész külsős appokkal való visszaszámolós trükkje, még RAM booster is akad, ami ugye a tárhelyből csíp le valamennyit, hogy a RAM-ot bővítse, de még 8 GB mellett sem látom nagy szükségét. Összességében egy átgondolt, szerethető, kellemes tempójú és egyedi felület a Nothing OS.

Kamerák

Változott a koncepció a kamerás felhozatal kapcsán, eddig a Nothing Phone cuccokban az volt az irányelv, hogy mivel a főkamera felbontása nagy, ezért dedikált zoom szenzorra nincs szükség, inkább egy hasonlóan nagy felbontású ultraszéles modult tettek a hátlapra. Még a (2a)-nál is ez történt. Ehhez képest most az ultraszéles csak egy 8 megapixeles szenzor, ami még 4K videókra sem alkalmas (legalábbis a telefon nem engedi), a főkamera most is 50 megapixeles, de mindkét masinán a zoom szenzor is 50 megapixeles, csak a sima modellnél ez kétszeres, addig a Pro esetén egy periszkópos megoldással már háromszoros. Nem csak a látószög tér el, a Próban levő zoomszenzor jóval nagyobb is, plusz ez kapott OIS-t. A másik eltérés az előlapi kameránál érhető tetten: a sima modell 32 megapixeles szenzorával csak Full HD-ban lehet videózni, a Próban már 50 megapixeles a felbontás (és nagyobb maga a szenzor is), ott megy a 4K-s szelfivideó is.


[+]

Az a meglepő helyzet, hogy bár nem nagyon hirdeti a Nothing sehol, de a főkamera mögött is más a szenzor a két telefonban. A sima (3a) egy Samsung GN9-et, a Pro viszont egy GNJ-t kapott, amelyek apertúra kapcsán megegyeznek, de méretben van egy hajszálnyi eltérés köztük. Vajon képminőségben mit jelent mindez? Lent kiderül, de addig is szögezzük le, hogy az ultraszéles modul mindkét esetben egy Sony IMX355-re épül (ez egy meglehetősen középkategóriás megoldás), a zoomnál pedig a (3a) Samsung szenzort kapott, a Pro viszont egy Sony Lytia 600-zal dolgozik. Essünk túl egy-egy 50 megapixeles fotón (balra a sima, jobbra a Pro), aztán jön a többi:

Főkamera (3a)

Főkamera (3a) Pro

Ultraszéles (3a) és (3a) Pro

Jó sok kép lesz. És jó sok időt el lehet tölteni az elemezgetéssel is, az ultraszélesnél van könnyű dolgunk, mert ott egyértelmű, hogy visszalépés történt a korábbi modellek felől nézve: alacsonyabb felbontás, kisebb szenzor, vagyis kevésbé jók a fotók. Este szenvedős, de nappal is távol van a tökéletestől, gyenge dinamika és a szélek felé széteső részletesség jellemzi az eredményeket. A főkamera már más tészta. Ott elvileg nem ugyanaz a szenzor, csak nagyon hasonló. A képek sem ugyanolyanok, csak nagyon hasonlóak, nappal nemigen lehet eltéréseket találni, este a színkezelés más, a Pro éjszakai felvételei kissé hidegebbek, de részletességben, zajban nincs különbség. Vagyis a főkamera tök oké, kábé ugyanazt hozza, korrekt fotókat lehet csinálni, nincs vele gond. A zoom szenzornál viszont már bőven adódnak eltérések, mutatom:

2x zoom (3a)

2x zoom (3a) Pro

3x zoom (3a) Pro

Kétszeres zoom esetén a sima (3a) ügyesebb, hiszen az ilyenkor a dedikált szenzort használja, a Pro viszont a főkamerából vág. Ha elérjük a háromszoros nagyítást, akkor viszont markánsan a Prónál van az előny, ez a Lytia 600-as szenzor sokkal jobb minőségű, mint a sima modellben levő cucc, ami nem csak a nappali, hanem az esti fotóknál (és a videóknál) is kijön. Az előlapi kamera is eltérő:

Szelfi (3a)

Szelfi (3a) Pro

Itt az a furcsa, hogy teljes felbontáson dolgoznak a szenzorok, nincs binnelés, 100%-os nézetben viszont a Pro kamerája nappal nem elég éles. Este viszont simán nyer. Ha telefonkijelzőn nézzük vissza, akkor persze a nappali fotók is rendben vannak. Videók következnek, nappal a két telefon videóit inkább összevágtam egy képre, hogy látszódjanak az eltérések:


Kapásból azt érdemes tudni, hogy a főkamerával és látszólag a zoom szenzorral megy a 4K30, az ultraszélest viszont csak Full HD-ra váltva érjük el. Aztán kiderül, hogy bár lehet váltani 4K felvétel közben a zoom kamerára, az mégsem vált, hanem a főkamerát erőszakolja meg digitálisan, mert a zoom modul is csak Full HD-ra képes (nem tudjuk, hogy miért). A stabilizáció sajnos nem elég jó, az elektronikus megoldás nagyon igyekszik kompenzálni, aminek az eredménye a nem teljesen stabil fókuszálás, ráadásul a Pro modell háromszoros nagyítása valahogy nem tűnik annyira nyerőnek, ott a színkezelés is mintha fakóbb lenne. Az előlapi megoldásnál is zavaróan pattog a fókusz, de a Pro tud 4K-ban is rögzíteni, a másik viszont nem. Este:




Este az ultraszéles egy rettenet. A főkamerák is elég gyászosak, zajosak és nagyon bizonytalanok a felvételek, de talán a Pro egy kicsit kevésbé hullámzik a fókusz tekintetében, de így sem elég jó. Az előlapi csatát is a Pro nyeri, vagyis összességében igen, van eltérés a két eszköz között és az esetek egy részében a Pro nyer, még akkor is, ha ezek az esetek jobbára a zoom fotóra és az esti képességekre terjednek ki.

Adatátvitel, üzemidő

Csak a Pro verzióban van eSIM, más szempontból azonban nincs eltérés. 5G, WiFi 6, NFC, 5.4-es Bluetooth. Az USB 2.0-s, a GPS (és a többi műholdas szabvány: GALILEO, GLONASS, BDS, QZSS) jól szuperál, a böngészési élmény kifogástalan. Nem volt panaszom a beszélgetési hangminőségre sem, korrekt és érezhető a vibramotor működése is, térerőgondom sem volt, sőt. A felhasználói visszajelzések szerint a Nothing Phone (3a) és a Pro is kiválónak bizonyult ilyen szempontból.

[+]

Kicsit sajnálom, hogy a vezeték nélküli töltés lehetősége kimaradt, viszont az üzemidőre nem lehet panasz. A chipset takarékos, az adaptív kijelzőfrissítés is jót tesz, az 5000 mAh-s akkuval simán és röhögve megvan az egy napos készenlét, de a két nap is összejöhet, nagyon jól optimalizált ilyen szempontból (is) mindkét termék. Az 50 wattos vezetékes töltést PD 3.1-en simán hozta, szóval nem kell spéci töltőfej, csak egy általános, ami viszont jó. Kicsit szomorú, hogy az USB kábel csatlakozói már nem áttetszőek, mint korábban, de ez legyen a legnagyobb bajunk.


[+]

Nothing Phone (3a) és (3a) Pro
Pro
Por- és vízálló ház, egyedi design
Fényes, éles AMOLED panel, sztereó hangszóró
Korrekt főkamera, jóféle zoom a Pro modellben
Remek interfész, korrekt szoftveres támogatás
Versenyképes hardver, jó üzemidő
Kontra
Csak a Pro modellben van eSIM
A zoomkamerákkal nincs 4K videó
Nincs vezeték nélküli töltés
Videózásban van hová fejlődni
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 9 pont
Szoftvertámogatás 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 8 pont
Adatkommunikáció 10 pont
Üzemidő 8 pont
Ár/érték arány 8 pont
Ár (3a) (8/128 GB, HUF) 139 990
Ár (3a) Pro (12/256 GB, HUF) 187 990

Összegzés. Mindkét termék jó. Az árához képest biztosan. Nem verik meg a Poco modelleket (amelyeknek még mindig nincs hivatalos hazai forgalmazása), de versenyképesek bármilyen Samsung, Motorola, vagy Honor cuccal. A (3a) 140 ezer forintos kezdőára kimondottan korrekt, a Pro modell sincs elszállva, de a mindennapokra simán elég az olcsóbb változat is. A Pro azoknak opció, akiknek a zoom fontos, az előlapi kamerával többet ügyködnek és elvárás az eSIM (mondjuk sokat utaznak EU-n kívülre), illetve amúgy is a nagyobb tárhely felé mozdulnának. Szerintem az Essential Space a jelenlegi formájában még elég kezdetleges ahhoz képest, hogy külön gombot is adtak neki, ami néha zavaró, de főleg az zavaró, hogy nem lehet legalább addig átprogramozni, amíg nem tud többet ez a megoldás és nem tud magyarul. Viszont a Nothing még mindig egyedi, a Glyph interfészre már nem csodálkozunk rá, de kalapot kell emelni a jól optimalizált, koherens és egyedi stílusú kezelőfelület, a korrekt hangszórók, valamint a remek üzemidő előtt. A negatívumok között szerepel, hogy az ultraszéles kamerát butították, nincs wireless töltés, videózásnál pedig nem brillírozik a termék, de saját árszintjét nézve még így is egy jó ajánlatnak számít megfelelően hosszú terméktámogatással, egyedi külsővel, szerethető megoldásokkal és szimpatikus gyártói kommunikációval. Láthatóan próbált a Nothing úgy különbséget tenni a sima és a Pro verzió között, hogy indokolható legyen a drágább termék felára, de megítélésünk szerint a sima (3a) egy picivel jobb vétel, mert az is elég szinte mindenre. Úgyhogy két plecsnit osztunk:

Nothing Phone (3a) Nothing Phone (3a) Pro

Bog

Specifikáció (3a)

Nothing Phone (3a)
“Nothing Külső
Méretek 163,5 x 77,5 x 8,4 milliméter
Tömeg 201 gramm
Készülékvédelem IP64, Panda Glass
Színvariációk fekete, fehér, kék
Kijelző képátlója 6,77 hüvelyk
Képaránya 19,9:9
Felbontása 1080 x 2392 (387 ppi)
Típusa, frekvenciája Super AMOLED, 120 Hz
Értesítő LED Mindig aktív kijelző, Glyph
Biometrikus védelem optikai ujjlenyomat-olvasó a kijelzőben, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 7s Gen 3, 4 nm
Processzor 1 x 2,5 GHz Cortex-A720 + 3 x 2,4 GHz Cortex-A720 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A520
Grafikus chip Adreno 710
RAM, tárhely mérete 8 / 128, 12 / 256
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/17/20
LTE 26/28/32/38/40/41/66
5G n1/n3/n5/n7/n8/n20/n28/
5G n38/n40/n41/n66/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás nincs
Bluetooth 5.4 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6 (2,4, 5 GHz, HotSpot, Direct, HE80, MIMO, 1024-QAM)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo, QZSS
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 15, Nothing OS 3.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 MP főkamera (24 mm, f/1,9, 1/1,57", PDAF, OIS)
50 megapixel 2x zoom (50 mm, f/2,0, 1/2,74", PDAF)
8 MP ultraszéles (15 mm, f/2,2, fixfókusz)
Előlapi kamerarendszer 32 megapixel (22 mm, f/2,2 fixfókusz)
Videófelvétel 4K 30 fps, 1080p 30 / 60 fps
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 50 watt (nincs adapter a dobozban)
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
sztereó hangszóró, gyorsulásmérő, fényérzékelő, iránytű, Glyph interfész, Essntial Space, giroszkóp, kábel, tű és leírás a dobozban

Specifikáció (3a) Pro

Nothing Phone (3a) Pro
“Nothing Külső
Méretek 163,5 x 77,5 x 8,4 milliméter
Tömeg 211 gramm
Készülékvédelem IP64, Panda Glass
Színvariációk fekete, szürke
Kijelző képátlója 6,77 hüvelyk
Képaránya 19,9:9
Felbontása 1080 x 2392 (387 ppi)
Típusa, frekvenciája Super AMOLED, 120 Hz
Értesítő LED Mindig aktív kijelző, Glyph
Biometrikus védelem optikai ujjlenyomat-olvasó a kijelzőben, 2D arcazonosítás
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Snapdragon 7s Gen 3, 4 nm
Processzor 1 x 2,5 GHz Cortex-A720 + 3 x 2,4 GHz Cortex-A720 + 4 x 1,8 GHz Cortex-A520
Grafikus chip Adreno 710
RAM, tárhely mérete 12 / 256
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/17/20
LTE 26/28/32/38/40/41/66
5G n1/n3/n5/n7/n8/n20/n28/
5G n38/n40/n41/n66/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.4 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6 (2,4, 5 GHz, HotSpot, Direct, HE80, MIMO, 1024-QAM)
USB USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo, QZSS
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 15, Nothing OS 3.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 MP főkamera (24 mm, f/1,9, 1/1,57", PDAF, OIS)
50 megapixel 3x zoom (70 mm, f/2,6, 1/1,95", PDAF, OIS)
8 MP ultraszéles (15 mm, f/2,2, fixfókusz)
Előlapi kamerarendszer 50 megapixel (24 mm, f/2,2 fixfókusz)
Videófelvétel 4K 30 fps, 1080p 30 / 60 fps
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 5000 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 50 watt (nincs adapter a dobozban)
Vezetékmentes töltés nincs
Egyebek
sztereó hangszóró, gyorsulásmérő, fényérzékelő, iránytű, Glyph interfész, Essntial Space, giroszkóp, kábel, tű és leírás a dobozban

Azóta történt

Előzmények